Tökéletes hazugság

Claire

Gondolataim egész este a nap eseményei körül járkáltak, az emlékeket felelevenítve próbáltam összerakni a Kerry kirakós darabkáit, de nem akart összeállni a kép. Nem tudtam eligazodni a fickó hullámzó viselkedésén, de épp ettől volt olyan izgalmas ez az egész, emiatt éreztem azt, hogy a közelében vibrálni kezd a levegő. Szerettem, hogy meg tud nevettetni, ugyanakkor az őrületbe kergetett önelégült stílusával, amit mikor sikerült levetkőznie, egészen szerethető egyéniséggé változott. A fizikális vonzereje pedig elképesztően elementáris erővel hatott rám, egyre nehezebb volt önuralmat erőltetnem magamra a jelenlétében. Más esetben nem húztam volna ilyen sokáig a dolgot, mivel pontosan azt gondoltam az ilyen típusú pasikról, mint Rita, azonban most ennél jóval többre vágytam, így a férfi társaságában a lelkemet bizsergető érzés bizonytalanná tett. Az elmúlt napok alváshiánya megtette hatását, mereven a plafonra szegezett tekintetem egyre homályosabban közvetítette agyam felé a képet, végül pilláim lecsukódtak, és a kimerültségtől mély álomba süllyedtem.

Reggelre több nem fogadott hívás és egy sms villogott lehalkított telefonom kijelzőjén, mindegyik Kerry számáról érkezett. A hívások még este, azonban az üzenet csupán néhány perce, s a következő állt benne:

Sajnálom a félbeszakított délutánt. Hívtalak este, de nem vetted fel. Hol jártál? Épp egy castingra tartok, azután bemegyek az ügynökségre, de később még kereslek. Ker

Ajkam elégedett mosolyra húzódott, az apró, de sűrűsödő jelek ugyanis egyre inkább megerősítettek abban, hogy a férfi érdeklődése már nem csak a testemre korlátozódik. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy visszahívom, végül mégsem tettem, mert úgy éreztem neki sem árt némi bizonytalanság. Ma Ritával készültem ebédelni, azután vásárlás volt betervezve, ami barátnőmet ismerve több órás elfoglaltságnak ígérkezett. Épp a desszertet kanalaztuk a fagylaltos pohárból, amikor megszólalt a telefonom.

- Szia! Nem ebédelsz velem? Van két szabad órám – hallatszott a vonal túloldaláról, s a számomra egyre kedvesebb hang mosolyt csalt az arcomra.

- Épp most fejeztem be. Ritával vagyok – feleltem sajnálkozva, mire csüggedt sóhajt hallatott.

- Merre jártál este? Vártam, hogy visszahívsz – tartotta vissza a levegőt feszülten.

- Úgysem fogod elhinni, de kidőltem – nevettem el magam. – Kilenckor már aludtam, ezért csak reggel vettem észre, hogy kerestél. – Rita szeme elnyílt a csodálkozástól, szokatlan volt számára, hogy magyarázkodom egy Kerry típusú férfinak.

- Hat körül végzek, addigra otthon leszel? Felugranék hozzád, van egy kis meglepetésem – kérdezte ezúttal lágyabb hangszínnel, amibe egy kis izgatottság is keveredett.

- Szerintem igen, gyere nyugodtan – válaszoltam még mindig mosolyogva, majd a búcsúzást követően letettem a telefont.

- Azt hiszem valahol nagyon lemaradtam. Mikor melegedtetek ennyire össze? – szegezte nekem a kérdést Rita, visszazökkentve ezzel az ábrándozásból.

- A tegnapot együtt töltöttük – feleltem szűkszavúan, feszülten koncentrálva közben a kiskanál tartalmára.

- Remélem te sem gondoltad komolyan, hogy ennyivel megúszod – próbálta erőszakosabban kicsikarni a részleteket. – Mesélj már, milyen a pasi? Tutira lefárasztott, ha ilyen korán kidőltél. Egész nap ágyban pajzánkodtatok, mi?

- Rita… - kezdtem bele lemondó sóhaj kíséretében. – Fogalmam sincs milyen a teljesítménye, mert nem történt még semmi említésre méltó. Együtt reggeliztünk, azután a Central Parkban voltunk, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. – Tekintetem a távolba révedve elevenítette fel a kellemes órák emlékét, majd újra Rita elhűlt vonásaira fókuszálva gyorsan letöröltem az arcomra kiülő bárgyú vigyort.

- Mondd, hogy nem szerettél bele! – dőlt előre szemembe fúrva az övét, mire zavartan lesütöttem a pilláimat. – Neked annyi. Iszonyúan meg fogod szívni, ezt előre borítékolom – vetődött hátra ismét a székén, közben két összezárt ujjával feladva az utolsó kenetet.

- Kösz a bíztatást! De mi másra számíthatnék egy barátnőtől? – szúrtam oda hangomban keserű gúnnyal. – Kerry teljesen más, mint Chad, ne róla mintázva alkoss véleményt.

- Itt nem Chadről van szó. Gondolkozz már, az Istenért! Szerinted, meddig tudod fenntartani az érdeklődését? – nézett velem farkasszemet, s a tekintetemben megvillanó sértett haragot érzékelve gyorsan hozzátette: - Ne érts félre, nem miattad, de Kerryt nap, mint nap gyönyörű nők veszik körül, valószínűleg állandóan utazik, és akkor még meg sem említettem a megrögzött macsó viselkedését. Nem hiszem, hogy képes lenne egy normális kapcsolatra, vagyis olyanra, amilyenre Te vágysz, de még ha meg is történne, legkésőbb ősszel egy kontinens választ majd el tőle. Dugjatok, de ne bonyolódj bele!

- Nem indulhatok neki mindennek azzal a tudattal, hogy úgysem fog működni. Valószínűleg igazad van, de tudod mit? Leszarom! – vágtam vissza ingerülten. – Lassan két éve mást sem csinálok, mint igyekszem elkerülni a pofára esést, ami valójában nem volt nehéz, mert senki sem mozgatott meg ezalatt. Kerryhez végre nem csak fizikálisan vonzódom, ezért ha csupán egy százalék az esélye, hogy működjön, akkor is meg fogom azt adni.

- Ne haragudj… én csak nem akarom, hogy megsérülj, mert tudom, hogy nehezen viseled a csalódásokat – simított végig a kezemen engesztelően. – Talán tévedek, és neked lesz igazad – tette hozzá kedveskedő hangsúllyal.

A vitát követően beletelt egy kis időbe mire ismét eloszlottak közülünk a felhők, de mindketten olyan típusú emberek voltunk, akik gyorsan túllépnek ezen, így hamarosan újra fesztelenül csevegve vásárolgattunk. Rita mondatai ennek ellenére szöget ütöttek a fejemben, de nem akartam az illúziót megmérgező jövővel foglalkozni, csak arra vágytam, hogy élvezhessem a jelen varázsát. A boltok között járkálva úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettem, hogy már otthon kéne lennem. Rita intésére az üzlet hatalmas órájára pillantva elhűlten nyúltam a telefonomért, hogy jelezzem Kerrynek a késésemet, de a sötét kijelzőre meredve csalódottan állapítottam meg, hogy épp a legjobbkor merült le.

- Itt az enyém – nyújtotta felém barátnőm a sajátját látva tanácstalanságomat, de megráztam a fejem.

- Nem tudom a számát. Még nem éreztem szükségét, hogy megjegyezzem.

Sietve elbúcsúztunk, hogy kocsiba szállva hazafelé igyekezzek, de hiába manővereztem ügyesen a késő délutáni forgalomban, így is majdnem hét volt, mire kiléptem a liftből. A folyósón járva már lemondtam róla, hogy a férfi még itt van, azonban a fordulóban meglepetten vettem észre a lakásom előtt várakozó alakot.

- Ne haragudj, szólni akartam, hogy kések, de lemerült a telefonom – szabadkoztam az ajtóhoz érve. – Régóta itt vagy?

- Úgy fél órája. Ennyit még nem vártam nőre – somolygott az orra alatt a legkevésbé sem neheztelve.

- Tényleg nem volt szándékos – ismételtem meg bűntudatosan a kulcsot közben a zárba helyezve. Kezében egy nagy borítékot szorongatott, amit az ajtón belépve rögtön az orrom alá dugott.

- Ezt neked hoztam.

Táskámat ledobva kihúztam a tasak tartalmát, s a férfit közben a nappali felé terelgetve lapozgatni kezdtem a fotózáson készült képeket. Ámulva feledkeztem bele a nyilvánvalóan agyon photoshoppolt munkába, ami minden várakozásomat felülmúlta.

- Sajnos nem választották ki egyiket sem, pedig nekem kifejezetten tetszenek – merült bele Ő is a képnézegetésbe. – Rianne-t akarták a kampányhoz.

- Várható volt – vontam meg a vállam lezseren, majd mosolyogva hozzátettem: - De legalább lesz néhány profi képem. Néhány év múlva szép emlék lesz.

- Nekem is van belőle egy sorozatom – vigyorgott rám vissza, s a kijelentése meglepett. – Érdekel melyik a kedvencem? – kérdezte elkomolyodva, azután a választ meg sem várva kihúzta a kezemben tartott lapok közül azt, amelyiken csípőnk egymásnak feszül, miközben a másik szemébe nézve ajkunk éppen csak összeér. A kép szinte lángra lobbant az elkapott jelenetből áradó érzékiségtől, s ahogy felidéztem a fotózás napjának eseményeit a kellemes emléktől egész testemben bizseregni kezdtem. Lopva felnézve a férfi arcán is hasonló érzelmeket láttam átfutni, az elmúlt néhány perc alatt szinte tapinthatóvá vált közöttünk a feszült vibrálás.

- Kérsz valamit inni? – kérdeztem nagyot nyelve, miközben a fotókat az asztalkára helyezve máris a konyha felé igyekeztem, hogy időt nyerjek.

- Csak egy hideg ásványvizet – szólt utánam, s hangszínéből sejteni véltem, hogy élvezi a helyzetet. Mialatt rátöltöttem az ásványvizet a poharak aljára helyezett limekarikákra, gondolataim a Ritával történt beszélgetés felé kalandoztak, ezért a váratlan érintéstől összerezzentem.

- Jól éreztem magam veled tegnap – suttogta a fülembe a nesztelenül mögém kerülő férfi, végigsimítva közben fedetlen karomon. Amikor egy másodperc múlva izzó ajkát megéreztem a nyakamon, olyan erővel szorítottam össze a vékony üvegből készült poharat, hogy csaknem elpattant. Az égető csókok közben a vállamon folytatódtak tovább, miközben csípőjét szorosan a fenekemhez préselte. Ujjai a felsőm alá kúsztak, hogy derekam ívén végigsimítva haladjanak tovább végső úti céljuk felé. Mikor a melltartó alá csúsztatott kezek rámarkoltak feszes kebleimre, az ellenállás utolsó, gyenge gátját is áttörte, s a hiábavaló küzdelmet végleg feladva fordultam meg, hogy hevesen rászívjam magam ajkaira. Mohón, óvatos harapdálásokkal kóstolgattuk egymást, miközben nyelvünk szenvedélyesen kutatta párját. A tüzes csókot meg-megszakítva türelmetlenül próbált megszabadulni az apró gombokkal záródó felsőmtől, végül az idegtépő műveletet feladva egy mozdulattal letépte rólam.

- Majd kapsz helyette másikat – dünnyögte két levegővétel között, gyakorlottan pattintva ki közben az elől kapcsos melltartó zárját. Mialatt ajkai immár felváltva tapadtak az apró, érzékeny bimbókra, ujjai a nadrágom gombján matattak, hogy egy perccel később megszabadítva tőle simítsa tenyerét a fenekemre. Egy másodperc múlva a poharakat türelmetlenül félresöpörve hirtelen mozdulattal a pultra emelt, majd pólóját sietősen áthúzva a fején immár meztelen felsőtesttel szorítva magához újra heves csókba forrtak ajkaink. Most az én kezem indult meg a nadrágja felé, hogy a fémgombokat átbújtatva a lyukakon letoljam csípőjéről az útban lévő darabot. Ujjaimat az alsónadrág gumiján átcsúsztatva türelmetlenül fontam rá duzzadó férfiasságára, amire fejét hátrahajtva halk nyögéssel reagált. Az utolsó köztünk lévő ruhadarabot vékony pántjánál fogva nemes egyszerűséggel kettészakította, hogy a következő pillanatban miközben combjaimat a derekára kulcsolom, fenekemet megmarkolva egy gyors, határozott mozdulattal belém csússzon. A lüktető forróságot immár ölem mélyén érezve halk sikoly szakadt fel torkomból, s körmeimet izmos, kemény fenekébe mélyesztve még jobban magamba húztam. Miközben ajka felváltva kényeztette melleimet, erőteljes, férfias lökéseitől egyre sűrűsödő hullámokban tört rám a kéj, míg végül erősen koncentrálnom kellett, hogy az oly régóta vágyott gyönyör beteljesedését kitolhassam még.

- Várj egy cseppet – ziháltam combjaim összepréselésével is jelezve, hogy lassítson a tempón. Ujjaival a hajamba túrva arcán kéjes, boldog vigyorral váltott ütemet, ám a lassabb, de mélyebbre hatoló mozdulatok újabb elragadtatott nyögéseket váltottak ki belőlem.

- Én sem bírom már sokáig – lehelte a fülembe két szaggatott levegővétel közepette, s válaszul kezemet a nyakszirtjére tapasztva húztam magamhoz az atmoszféra atomjait is kipréselve közülünk. A ritmust újra felgyorsítva mozdult csípőnk egymás felé, s a régóta bennünk gyülemlő vágytól pattanásig felajzott testünk immár minden ízében remegve várta a beteljesülést. Egy utolsó, kemény lökéssel a forró nedvesség mélyére hatolva görcsös rándulásokkal robbant ki belőle a gyönyör, miközben az én gerincem is ívbe feszült a vele egy időben rám törő extázistól.

- Ó, Jézusom – nyögtem fel elégedetten, mire válaszul mosolyogva cirógatott végig remegő testemen. A pohár után kutatva vakon tapogatóztak kezeim a hátam mögött, hogy a heves csókoktól szárazra aszott nyelvem végre folyadékhoz juttassam. Mozdulatomat érzékelve egy pillanatra sem szakadva el tőlem adta kezembe az üveget, azután a sajátjáért nyúlva felhajtotta annak tartalmát.

- Ugye tudod, hogy ennyivel nem úszod meg? – simított végig hüvelykujjával alsóajkamon, mire ujjbegyét körbenyalva adtam meg az egyértelmű választ. – A többit az ágyban folytatjuk – csúsztatta kezét a fenekem alá, én pedig karjaimat a nyaka köré fonva, nevetve követtem végig a hálószobához vezető utat.

- Hát ebből nem csak egy patron lett – jelentettem ki órákkal később, immár teljesen kimerülten dőlve a párnák közé.

- Kissé sértő, hogy csak annyit néztél ki belőlem – hanyatlott mellém szélesen vigyorogva. – De azt meg kell adni, rendesen megdolgoztattál. Kitartó egy vadmacska vagy – röhögte el magát az elmúlt órák eseményeit felidézve.

- Ezt most vegyem panaszkodásnak? – könyököltem fel vészjóslóan húzva össze szemöldököm.

- Inkább elismerésnek – visszakozott azonnal, mire helyeslő szemvillanással reagáltam.

- Elárulod végre miért írtál nekem? – húzott közelebb magához, s a gyengéd mozdulat mosolyt csalt az arcomra.

- Ki fogsz nevetni – próbáltam kibújni a kérdés megválaszolása alól, de hajthatatlan volt, így végül nagyot sóhajtva belevágtam. – Az egész úgy kezdődött, hogy egy készülő történetemhez kerestem szereplőket, ugyanis régebben írtam. Egy öntelt, arrogáns, nőfaló fickóra volt szükségem, és a neten a fényképeket böngészve rád esett a választásom.

- Kösz, ez igazán hízelgő – morrant fel sértetten.

- Várj, még nem fejeztem be – vágtam közbe mielőtt igazán kiakadhatott volna. – Szóval eredetileg egy mellékszereplőhöz választottam ki a képeidet, azután annyira megkedveltem az általam megformált karaktert, hogy jóval több hangsúlyt fektettem rá. A dolog odáig fajult, hogy kíváncsi lettem a fickóra, akinek a képeit felhasználtam, így egyre több információt szereztem rólad, végül mikor ráakadtam a videóidra egy elmebeteg ötlettel levelet írtam neked.

- Amire én válaszoltam – somolygott az orra alatt.

- Igen, és ettől felbátorodva még egy levelet írtam, csupa olyan kérdéssel, amikre kifejtős választ vártam. Aztán itt el is akadt a dolog – nevettem fel ironikusan.

- Ha azt mondom, hogy akartam írni, de épp fashion week volt, azután pedig megfeledkeztem róla, elhiszed? – Fejrázásomra megjátszottan dühös morgással reagált, majd mikor elhalkult a kacagásom, derekam ívét végigcirógatva ismét elkomolyodva szegezte nekem a kérdést.

- És a való életben milyen szerepet szántál nekem?

- Eredetileg csak egy cameót*, de úgy tűnik, keresztülhúzod a számításaimat – csíptem bele játékosan az oldalába.

- Amit persze te nem bánsz annyira – vigyorgott rám önelégülten, mire ismét belecsíptem.

- Remélem, hogy nem fogom – feleltem halkan, majd némi habozás után felvezettem a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott.

- Kérdezhetek valami személyeset? – néztem rá enyhén zavarban. – Danielával tényleg viszonyod volt? – vágtam bele az igenlő bólintásra.

- Számít ez? – tartotta vissza a levegőt ösztönösen megérezve, hogy számomra jelentőségteljes a válasz.

- Nekem igen. Nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg többtucat partnered volt már, de az a nő egyszerűen visszataszító.

- Nézd, hazudhatnék neked, de nem teszem – vágott bele a magyarázatba, amit legszívesebben félbeszakítottam volna, mert nem akartam többet hallani. – Daniela, mint nő nekem sem az esetem, viszont olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amik előttem is kinyitottak bizonyos kapukat. Persze ezekért a szívességekért ellenszolgáltatást is várt, amibe belementem. Nem vagyok rá büszke, de Danielának nincs rossz teste, én pedig férfi vagyok, így kiaknáztam a kínálkozó lehetőséget. – A mondat végén súlyos csend támadt, a közölt információ megmérgezte az imént még idilli hangulatot. Nem gondoltam róla, hogy egy szent, most mégis összeomlott bennem minden, amit eddig felépített. – Te megvetsz engem ezért, igaz? – próbálta megtörni hallgatagságomat visszafojtott lélegzettel várakozva.

- Nem… - feleltem néhány másodperc után, de bizonytalanul remegő hangom még számomra sem tűnt meggyőzőnek.

- Ne hazudj! Az imént megfeszültél, amikor hozzád értem. Undorodsz tőlem. Ha ennyire taszít a gondolat, miért nem azelőtt kérdeztél rá, hogy megdugtalak? – vágta oda hidegen, s a csípős éltől összerezzentem.

Fölém hajolva kényszerített, hogy a szemébe nézzek, de képtelen voltam megemészteni az imént hallottakat. Amikor rájött, hogy hiába vár tőlem válaszra az ágyból kimászva a ruhájáért indult, majd öltözni kezdett. A vékony takarót a testem köré tekerve sétáltam az ablakhoz, hogy a függönyt félrehúzva gondolataimba merülve bámuljak ki az éjszakába.

- Én őszinte voltam veled, mert bíztam abban, hogy nem hibáztatsz majd a múltban elkövetett dolgokért. Mindez már nem számít, csak a jelen a fontos, és a jövő, ami közös lehet, ha te is akarod – hallottam reménykedő hangját a háló ajtajából, de tekintetemet mereven az ablaküvegre szegezve mozdulatlanul álltam tovább. – Te persze tökéletes vagy – jelentette ki néhány perc feszült várakozás után keserű iróniával, azután az ajtót becsapva maga után kisétált a laskásból. A nyomasztó csendbe puskadörrenésként hasító zajra ismét megrándult a testem, majd rezignált nyugalommal az ajtóhoz sétáltam, hogy ráfordítsam a kulcsot. Az ágyba feküdve az imént még oly boldog percekre visszaemlékezve kicsordultak szememből a könnyek, hogy forró cseppjeik nyomát mindörökre az arcomra égessék.

~¤~

A borzalmas éjszaka után fáradtan ébredve indultam a konyhába kávét készíteni, ahol a szanaszét dobált holmim látványa kegyetlenül facsart egyet a lelkemen. Dühödten súroltam a pultot, hogy eltüntessem az elmúlt este nyomait, azután kezemben a lefőtt kávéval az asztal mellé rogytam. A tűzforró italt kevergetve végig a férfi utolsó szavai visszhangoztak a fejemben, és visszagondolva saját múltban elkövetett hibáimra igazat kellett neki adnom. A legkevésbé sem voltam tökéletes, számtalan olyan dolgot tettem meg, amire nem voltam büszke, azonban én sosem használtam fel a testem arra, hogy ezzel bármiféle előnyhöz juthassak. Egész nap ezen morfondíroztam, mert semmi garanciát nem láttam rá, hogy a jövőben nem fogja gátlástalanul kihasználni az adódó lehetőségeket, mégis adni akartam neki egy esélyt, mert sikerült kinyitnia egy ajtót, amit akaratomat megfeszítve sem tudtam többé kulcsra zárni. A Central Parkban eltöltött kellemes nap emléke minden mást kiszorítva, erőszakosan tolult az előtérbe, így este nem bírtam tovább, s a telefonért nyúlva beütöttem Kerry számát.

- Szia, otthon vagy? – szóltam bele néhány másodperc tétovázás után.

- Nem, a reptérre tartok éppen. Hétvégéig Londonban leszek. – A választól összeszorult a torkom, a legkevésbé sem számítottam erre a váratlan fordulatra. – Mondani akartál valamit? – kérdezte csalódott hallgatagságomat észlelve.

- Nem fontos, majd ha hazajöttél elmondom személyesen – nyögtem ki a távolságtartó hangnemtől zavartan.

- Oké, vasárnapra itthon leszek – válaszolta gyorsan, azután elköszönve bontotta a vonalat.

Hétvégéig csigalassúsággal vánszorogtak a napok, most hogy a férfi nem volt elérhető közelségben, felerősödve éreztem a hiányát. Legszívesebben visszaforgattam volna az idő kerekét, hogy megkímélve magam a gyötrelmes várakozástól a megfelelő pillanatban adhassam meg neki a választ, amire az ajtóban állva oly sokáig várakozott. Végül elérkezett a vasárnap, amikor érkezésem meglepetésnek szánva anélkül indultam el a lakására, hogy odatelefonáltam volna. A felhangzó kopogásra nagy sokára megjelenő félmeztelen férfi arcára kiülő meglepettséget észre sem véve siettem befelé, közben mielőtt meggondolhattam volna magam, egy szuszra hadartam el a mondanivalómat.

- Sokat töprengtem azon, amit mondtál, és be kellett látnom, hogy igazad van. Én sem vagyok szent, épp ezért nincs jogom szemrehányást tenni neked. Ha őszinte akarok lenni, nagyon jól éreztem magam veled az elmúlt napokban, szóval azért vagyok most itt, mert… - a nyitott hálószobaajtó felé tekintve félbeszakadt a mondat. A döbbenettől leesett állal bámultam a franciaágyon ülő meztelen nőre, aki a legkevésbé sem zavartatva magát épp egy cigarettára készült rágyújtani. A látványt felfogni képtelenül pislogtam egyet, hátha csak a képzeletem játszik velem, de újra felnyitva pilláimat sem tűnt el a gyomorfogató kép. Hamuszürkére vált arccal fordultam az ajtóba dermedt férfi felé, hogy kétségbeesett tekintetem az övébe fúrva valami magyarázatot kapjak, de a rá vetődő árnyék elfedte előlem az íriszén átsuhanó árulkodó jeleket. Mikor a merev vonásokba kényszerített arcról sem tudtam leolvasni semmi emberi érzelmet, már tudtam a választ.

- Hogy én mekkora hülye vagyok! – nevettem fel keserűen a fejemet megrázva, azután a lehető legtávolabb húzódva az undort keltő férfitól kisiettem az ajtón.

Kerry

Miután elment, az ablakhoz sétálva követtem távolodó alakját, s mikor láttam, hogy miközben átszalad az úttest túloldalán várakozó kocsijához csaknem elütik, szívem kihagyott egy ütemet. Farmeromat felrángatva utána indultam, de az ágyamon heverő nő néhány lépés után megállított.

- Ne légy nevetséges Kerry! Mit gondolsz, meddig fogja tolerálni az életviteledet? Az állandó utazást, a téged körülvevő nőket? A mi szakmánkban nincs helye normális, hétköznapi kapcsolatnak. Arra majd ráérsz akkor, ha már leszálló ágban vagy, de te még csak most értél fel a csúcsra. Ne rontsd el, amit eddig felépítettél. – Nagyot szívva cigarettájából hideg tekintettel meredt rám, s bár tudtam, hogy igaza van, ebben a pillanatban gyűlöltem ezért.

- Menj el, Daniela – kértem csendesen.

- Jézusom, Ker, ez már igazán szánalmas! Nem szerethettél bele ebbe a jelentéktelen tyúkba – nevetett fel gúnyosan, miután egy percig áthatóan fürkészte vonásaimat.

- Azt kértem, menj most el! Egyedül akarok maradni! – csattantam fel immár ellentmondást nem tűrő hangsúllyal. Szeme dühösen megvillant, de végre öltözni kezdett, majd egy lesajnáló pillantást küldve felém távozott.

Miután végre magamra hagyott, sokáig ültem a kanapén gondolataimba merülve a nyomasztó csendben. Fagyossá vált hangulatomat Jackson is megérezte, mert halk szűköléssel felkéredzkedett az ölembe, hogy bánatos tekintetét az enyémbe fúrva hajtsa fejét a karomra. A szőke lány fájdalmas csalódottságot sugárzó szemei elűzhetetlen rémképként égtek a retinámra, mélyen belemarva lelkiismeretem maradékának repedezett kérgébe. Felidéztem megismerkedésünk napját, azt a délelőttöt, amikor elütöttem a deszkával, és egyszerre minden megváltozott. Eleinte dühített lekezelő arroganciája, de ahogy jobban megismerve kezdtem a bizalmába férkőzni, úgy vetkőzte le magáról ezt a távolságtartó burkot, és mutatta meg igazi személyiségét. Más volt, mint azok a nők, akik körülöttem mozogtak, mellette úgy éreztem jól magam, hogy közben nem kellett szerepet játszanom, nem volt szükség rá, mert épp a természetességétől volt varázslatos a hangulat. Aztán elérkezett a fordulópont, a fergeteges szexszel töltött órák utáni hangulatváltás, s az érzelmi hullámvasút függőleges síkban zuhant a föld felé. A pólusaiból sugárzó megvetés váratlanul ért, a megalázó emléktől még mindig megfeszültem. Haragudtam rá, amiért olyan múltbeli dolgokért hibáztatott, amiknek a jelenben semmi jelentőségük nem kellett volna, hogy legyen, és az őszinteségemért cserébe egy pillanat alatt letett rólam. Aztán Londonban összefutottam Danielával, aki egy kihagyhatatlan ajánlattal ismét remek munkához juttatott…

A végiggondolt lehetőségek cikázva keringtek elmém mélyén, s bár lelkem mélyén tudtam, hogy vajmi kevés esélyem van egy minden szempontból kielégítő kapcsolatra, képtelen voltam ilyen könnyedén lemondani a lányról, ezért a kanapéról felugorva a telefonomért indultam. Talán rendbe lehet még hozni. Amikor hosszas kicsengés után az üzenetrögzítő sípoló hangja hasított a fülembe, baljós előérzetem támadt. Néhányszor még próbálkoztam, végül a kocsikulcsot leemelve a polcról a lakásához indultam. Az ajtó mögül vészjósló csend fogadott, hiába kopogtattam kitartóan, a túloldalról halk nesz sem hallatszott.

- Christian, tudsz valamit Claire-ről? Nem tudom elérni – vágtam bele a közepébe a stylist számát beütve. A vonal túlsó végén a fickó zavart hallgatagságba burkolózott, végül nagy levegőt véve megszólalt.

- Hazament. Nagyjából két órája dobta be a lakáskulcsot, azután rögtön a reptérre indult. Nem tudom mit csináltál vele, de mióta ismerem, nem láttam még ennyire megzuhanva. – Az információtól megtántorodtam, s szemrehányó hangja immár a fülemben dübörgő vér dobolásától elnyomva szűrődött át.

- Mikor száll fel a gépe? – kérdeztem rekedtesre száradt torokkal.

- Már egy órája a levegőben van, Kerry. Ezt rendesen elbasztad – mondta halkan.

Claire

Chris lakásába visszaérve lerogytam az ágy szélére, hogy végre feldolgozzam az imént ért kiábrándítóan kegyetlen meglepetést, majd egy másodperc alatt eldöntve hogyan tovább felhívtam a repteret. Szerencsémre volt szabad hely a hamarosan induló gépre, így miután párizsi átszállással lefoglaltam a repülőjegyet Budapestre, gyors tempóban csomagolni kezdtem. Immár az összepakolt bőröndöt lezárva tekintetem az éjjeliszekrényen heverő fotókra siklott, melyeket felemelve onnan szemeim könnybe lábadtak, végül újra megkeményítve magam egy mozdulattal kettétéptem azokat. A papír könnyen szakadt, ahogy a gyenge kötelék is, mely mindeddig Kerryhez fűzött. Holnap új napra virrad, és a Central Parkban töltött csodás nap már csak egy megfakult emlék marad. Dobtam fanyar reménnyel a szemetes kosárba a papírdarabokat, de lelkem mélyén tudtam, hogy a ma történtekkel együtt még sokáig fog kísérteni az éjszaka kínzó sötétjének nyomasztó álmaiban. Útban a reptér felé leadtam Chrisnek a lakáskulcsokat, aki sietős távozásomtól meglepetten vette át őket, de falfehér arcomra pillantva nem tett fel kérdéseket, amiért hálás voltam.

A Párizs felé tartó gépen a székbe süllyedtem, majd mielőtt kikapcsoltam a telefonomat felléptem a netre, s miként Kerry emlékét, egy mozdulattal kitöröltem azt a bizonyos levelet is, amivel az egész elkezdődött. A márványtömbbe zárt angyalomat most sem sikerült megtalálnom, de újabb tapasztalattal lettem gazdagabb, melyet gondosan felcímkézve a polcon sorakozó többi közé raktam. „Unconditional love is depressingly hard to come by these days. Once you find it, you never want to let go.”** – idéztem fel emlékeimben a Kerrytől érkezett levél egyik sorát, s a felszálló Boeing ablakán kibámulva keserű félmosolyra húzódott ajkam.

Tökéletes hazugság…

Néha nem tudsz kilépni abból a világból, amelyben élsz. Észrevétlenül szippant be, amíg beépülve a kirakós megfelelő helyére önmagad is alkotóelemévé válsz. A kívülről irigylésre méltón csillogó, de a mélyén mocskos, kegyetlen, lélekgyilkos divatvilág részévé, mely kifacsar, elhasznál, s mikor már nem húz a testedből több hasznot, lelkiismeret furdalás nélkül eltaszít.

*cameo – egy olyan rövid karakterszerep, amelyet valamely ismert színész, vagy más híresség alakít

**Feltétel nélküli szerelmet lehangolóan nehéz manapság szerezni. Ha egyszer megtalálod, soha nem akarod elengedni.

Felejts el minden mást


Azt álmodtam, hogy eltűntem,
Nagyon megrémültél,
De senki sem hallgatott volna meg,
Mert senkit nem érdekelt.

Az álom után
Ezzel a félelemmel ébredtem.
Mit hagyok hátra,
Amikor itt végeztem?

Szóval ha engem kérdezel,
Azt akarom, hogy tudd:

Amikor eljön az én időm,
Felejts el minden rosszat, amit tettem,
Segíts nekem, hogy magam mögött hagyjam,
Találj néhány okot, hogy eltűnjenek.

Ne hibáztass,
És ha üresnek érzed magad,
Zárj ki magadból
És felejts el minden mást,
Felejts el minden mást.

Ne félj,
Az egész szívemet adtam abba,
Amit valaha is tettem
Látszólag erős vagyok,
De nem minden helyzetben,
Hiszen soha nem voltam tökéletes
De te sem.

Szóval ha engem kérdezel,
Azt akarom, hogy tudd:

Amikor eljön az én időm,
Felejts el minden rosszat, amit tettem
Segíts nekem, hogy magam mögött hagyjam,
Találj néhány okot, hogy eltűnjenek.

Ne hibáztass,
És ha üresnek érzed magad,
Zárj ki magadból

És felejts el minden mást,
Felejts el minden mást.

Felejtsd el a fájdalmat,
Amit olyan jól megtanultál elrejteni,

Tagadd le,
Valaki már csak jön majd, aki megment saját magamtól
Nem tudok az lenni, aki te vagy.

A történet videója:

Perfect Lie from ClaireSinclair on Vimeo.

Keserédes szimfónia

Claire

Eltelt a péntek, és a szombat is már késő délutánba fordult, de önjelölt Batmanem továbbra sem jelentkezett, ami egyre letargikusabb hangulatba taszított. Kezdtem komolyan megkedvelni a fickót, ám a kudarcba fulladt éjszaka utáni eltűnése miatt kénytelen voltam elkönyvelni, hogy a jelek szerint helyesen ítéltem meg, valóban érdemtelen a figyelmemre. A csendet megtörő éles csörgésre izgatottan kaptam a telefon után, de a kijelzőn csak Rita neve villogott, amit csalódottan vettem tudomásul.

- Chad bulizni hívott, de nem akarok velük egyedül menni. Ugye te is jössz? – vágott bele a közepébe amint fogadtam a hívást.

- Nincs kedvem, Rita. Egyébként sem akarok összefutni Kerryvel – feleltem a számat elhúzva.

- Kerry nem jön, csak Simon lesz ott, meg még egy fickó, akivel még nem találkoztam. Naaa, Claire, nem ismerek rád, csak nem a sötét lovagod miatt búslakodsz? – győzködött tovább, majd gonoszul kuncogva hozzáfűzte: – A lovag meglehetősen kérdőjeles, és a sötétet sem feltétlenül a színére kell érteni.

- Nem is ismered! Egyáltalán nem olyan sekélyes, mint azt képzeled – csattantam fel, mire a vonal túlsó végén meglepett csend támadt.

- Azért nem hívott fel azóta sem – szembesített az igazsággal, amit lassan nekem is be kellett látnom. – Ne haragudj, nem tudtam, hogy ennyire odavagy érte – próbált kiengesztelni a feszültté vált csendet érzékelve.

- Nem vagyok oda érte, csak… – haraptam félbe a mondatott zavartan, aztán bizonytalanul folytattam – csak azt hittem több van benne, mint ami látszik.

- Mert többet akartál belelátni – jelentette ki határozottan. – Mindig ugyanabba a hibába esel. Az ilyen pasik, mint amilyen Kerry, vagy Chad nem érnek többet néhány patronnál, bár arra az egy célra tökéletesen megfelelnek. – Hangszíne megváltozott, amiből sejtettem, hogy épp az említett fickóval töltött éjszakát idézi fel.

- Oké, ejtsük a témát – sóhajtottam fel keservesen, azután Rita töretlen győzködését figyelmen kívül hagyva elköszöntem.

Tudtam, hogy ezért a húzásomért duzzogni fog, de ma éjjel egyszerűen képtelen lettem volna a felhőtlen szórakozásra, ahhoz túlzottan lefoglaltak a gondolataim. A mikróból kivéve az elkészült popcornt a plazmatévé elé telepedtem, hogy a DVD lejátszóba bekészített filmet elindítva tovább kínozzam magam. Ház a tónál – olvastam fel magamban a címet, miközben ajkam ironikus mosolyra húzódott. Épp a hangulatomhoz illő romantika. A film túlcsorduló érzelmektől terhes főjeleneténél dühödten tömtem magamba az ölembe helyezett tálból a pattogatott kukoricát, amikor Kerry nevét villogva ismét megszólalt a telefon. Most mi a francot csináljak? Épp tele van a szám fél liter popcornnal! Kétségbeesetten igyekeztem minél előbb megrágni az eltúlzott mennyiséget, végül mielőtt a csörgés elhallgathatott volna, a jólneveltséggel a legkevésbé sem törődve a tálba köptem a maradékot.

- Szia – szóltam bele igyekezve palástolni izgatottságomat.

- Mit csinálsz holnap reggel? – szegezte nekem a meglepő kérdést.

- Mennyire reggel? – kérdeztem vissza hangomban leplezetlen gyanakvással.

- Nagyon reggel – adta meg a végső döfést lustábbik énemnek. – Arra gondoltam, hogy mivel az ebédet és a vacsorát visszautasítottad, bepróbálkozom a reggelivel. Szóval hajlandó vagy átjönni hozzám nyolc körül? – Az időpont hallatán fájdalmasan felnyögtem, mire a vonal túlsó végéről harsány nevetés érkezett válaszul. – Igazából kilencet akartam mondani – helyesbített villámgyorsan, ezzel máris hatalmas jó pontot szerezve nálam.

- Oké, benne vagyok – feleltem lazának szánt hangsúllyal, de közben a távirányítót elhajítva V jelet formázó ujjaimmal vadul hadonásztam. – Akkor kilenckor nálad – zártam rövidre a beszélgetést mielőtt meggondolhatta volna magát.

A reggel negyed nyolcra állított ébresztésre morcos dünnyögéssel reagáltam, ám mikor ébredező tudatomba bevillant az esti beszélgetés, szemeim azonnal kipattantak. Volt még időm a találkozóig, de csak néhány perc lustálkodást engedtem meg magamnak, azután a takaró alól kikúszva zuhanyozni indultam. A szokatlan időpontra megbeszélt randira tekintettel ki sem sminkeltem magam, hacsak a szempillaspirál és az elmaradhatatlan szájfény nem számít annak. Hajamat összefogva belebújtam a kedvenc capri farmeromba, majd fejemen áthúzva a hozzá kiválasztott fehér, szolidan mintás felsőt máris készen álltam az indulásra. Az ajtóból még visszafordultam a párnám mellett hagyott telefonomért, melynek kijelzője üzenetet jelezve villogott.

Ha előbb ideérnél, ne fogd vissza magad. Kényelmes ruhát vegyél fel, mert reggeli utánra mást is tervezek. Kerry

A tükörbe pillantva elmosolyodtam, hiszen a fickó gondolataiban olvasva pontosan ilyen öltözéket választottam. Bár nem voltam biztos benne, hogy Kerry is koffeinfogyasztó, útban a férfi lakása felé még megálltam a Starbucks cafénál két nagy pohár hosszúkávéért, hogy ne érkezzek üres kézzel. Valamivel kilenc előtt kopogtattam a lakása ajtaján, de mikor nem érkezett válasz, a kilincset lenyomva benyitottam.

- Hahó, Kerry, megjöttem! – kiabáltam a küszöböt átlépve, azután a fürdőszoba felől érkező választ figyelmen kívül hagyva a konyha felé siettem, ahonnan égett szag kúszott az orromba. Picsába, a reggelinek lőttek. Szitkozódtam a sütőt kinyitva, ahonnan tömény füstfelhő árasztotta el a helyiséget.

- Hé, Kerry! Tudtad, hogy a kőszenet a bányákból fejtik, és nem a sütőben égetik szénné? – kiáltottam a német brikettet idéző meghatározhatatlan eredetű képződményre meredve.

- Bassza meg! Elfelejtettem mikor kell kiszedni – érkezett a hátam mögül a nyomdafestéket nem tűrő káromkodással fűszerezett válasz. Az egy szál törölközőben parádézó fickó olyan kétségbeesett arccal fürkészte a tűzhelyre helyezett kerek sütőformát, hogy kitört belőlem a nevetés.

- Mi a bánat akart ez lenni? – kuncogtam az immár bakelit sütit méregetve.

- Brownie – röhögte el magát végre Ő is.

- Végül is barnának elég barna, de kétlem, hogy fogyasztható állapotban lenne – mustráltam az éhségtől immár kopogó szemekkel a képződményt. – Remélem, van B-terved, mert ezzel biztosan nem fogunk jól lakni. – Kerry felé sandítva, akinek arcáról sütött a nemleges válasz egy lemondó sóhaj kíséretében épp készültem végleg búcsút mondani a reggeli gondolatának is, amikor mentő ötletem támadt. – És a hozzávalók? Jut még egy adagra való? – időközben tekintetem végigfutattam a kicsi pulton rendetlen összevisszaságban szétszórt összetevőkön, ezért a férfi válaszát meg sem várva bólintottam, majd nekiláttam az újabb, reményeim szerint ehető édesség összedobásának.

- Kávé? – tapintott rá penge elmével a neki szánt pohár italért nyúlva. – Megmentetted az életemet – szagolt bele élvezettel a tetejét leemelve.

- Többszörösen is. Ha még pár percig suvickolod magad a zuhany alatt, a konyhád is leégett volna – nevettem fel újra érkezésem emlékére. – Felvehetnél valamit. Elvonod a figyelmemet – sandítottam félmeztelen felsőtestére a tojásokat felütve.

- Nem muszáj reggeliznünk – dobta fel a labdát kéjelgő vigyorral, de mikor a gyomra erre hangos korgással tiltakozott, az orra alatt mormogva végre elindult öltözni.

A cetlire firkantott recept böngészéséből felpillantva somolyogva követtem távolodó alakját. Néhány összetevőn változtattam az alapján, ahogyan én szoktam készíteni a süteményt, s mire Kerry immár farmerben és pólóban visszaérkezett, a szekrényben fellelt formába öntöttem az elkészült tésztát.

- Ez egész jó – nyalogatta ujjáról a tálból kikotort maradékot a pult szélének támaszkodva.

- Várd meg, amíg kész lesz – kacsintottam rá miközben a sütőbe toltam a tortaformát. – Elárulod mit terveztél még mára? – érdeklődtem az sms-ben említett program iránt.

- Mivel szép idő van, kimehetnénk a Central Parkba, ha van hozzá kedved. – Az ötlet, hogy az egész napot a szabadban töltsük kifejezetten tetszett, ezért azonnal rábólintottam.

A készülő süteményre várakozva óvatos ismerkedéssel ütöttük el az időt, a férfi most merőben másképp viselkedett, mint eddig. Az állandó macsókényszert félretéve egészen emberinek hatott, így lassanként kezdtem én is felengedni a társaságában. Időközben elkészült a brownie is, fantasztikusan finom csokiillatot árasztva magából. Kerry arcán láttam, hogy alig bírja kivárni amíg egy kicsit kihűl, végül a türelem meghozta gyümölcsét, és asztalhoz ülhettünk.

- Ez állati finom – nyammogta elégedetten az első falatot. – Sokkal jobb, mint amit én szoktam csinálni.

- Ha mindegyik úgy sikerült, mint amit az imént dobtam ki a szemetesbe, akkor nem volt nehéz túlszárnyalni – kuncogtam fel.

- Többnyire össze szokott jönni – húzta fel az orrát sértetten, ezért igyekeztem visszafojtani a nevetésem.

- Szerintem viszont nem kéne téged a konyha közelébe engedni, mert minden jel arra utal, hogy nem csak a gördeszkáddal vagy életveszélyes – böktem ki mégis, nem bírva megállni a piszkálódást.

- Ha egyedül élsz, kénytelen vagy mindent magad csinálni – válaszolta a vállát vonogatva, s a hangjából kicsengeni vélt szomorúság miatt lehervadt a vigyor az arcomról.

A reggeli végéig igyekeztem óvatosabban fogalmazni, mert nem akartam elrontani a hangulatot, azután Jacksont felnyalábolva a parkba indultunk. Ezúttal Kerry kocsijába szálltunk, így természetesen ismét Ő vezetett, sőt, ezúttal az anyósülésért is meg kellett küzdenem Jacksonnal, aki szemmel láthatólag hozzá volt szokva, hogy a gazdája melletti hely az övé. A fickó egy ideig röhögve figyelte csatánkat, de mikor látta, hogy a küzdelmet feladva morcosan készülök beszállni hátulra, ráparancsolt a kutyára, aki végre sunyítva a hátsó ülésre somfordált. A parkhoz érkezve Jackson bakkecskét idéző ugrásokkal vetette rá magát a harsogóan zöld pázsitra, amit mindketten mosolyogva figyeltünk. Megelégelve a féktelen ugrabugrát visszaszaladt hozzánk, s immár Kerry lábánál pattogva igyekezett magára vonni a férfi figyelmét.

- Nagyon ragaszkodik hozzád – állapítottam meg a nyilvánvaló tényt.

- Ha nem volt még kutyád, nem tudod milyen a feltétel nélküli szeretet – vakargatta meg a kis állat füle tövét. – Egy menhelyről hoztam ki még kölyökkutya korában, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

- Nem csak az állatok képesek feltétel nélkül szeretni – mondtam halkan a jelenetet figyelve, mire felkapta a fejét. Fürkésző tekintetétől zavarba jöttem, de szerencsére Jackson kihúzott szorult helyzetemből.

- Hé, hozd vissza a labdánkat! – kiabálták a közelben játszó gyerekek, mire Kerry a menekülő kutya után vetette magát. A szemtelen kis jószág nem jutott messzire, mert a zsákmány csaknem nagyobb volt nála, így miután a férfi visszaszolgáltatta a gazdájának jogos tulajdonát tovább sétálhattunk. A tóparthoz érve, ahol többen sütkéreztek a kellemesen meleg napon mi is ledőltünk a fűbe, s néhány percig lehunyt szemmel, szótlanul élveztük az arcunkat cirógató napsugarakat.

- Meddig maradsz New Yorkban? – szegezte nekem a meglepő kérdést felkönyökölve.

- Két hétig még biztosan – nyitottam fel pilláimat a zöldes árnyalatú barna szemekbe feledkezve.

- És utána? Vissza kell menned a munkahelyedre? Vagy mit csinálsz? Semmit sem tudok rólad – árasztott el kérdésekkel.

- Nem dolgozom, közgazdasági egyetemre járok – könyököltem fel én is a férfi felé fordulva.

- Akkor akár őszig is maradhatsz, nem? Vagy vár valaki otthon? – faggatott tovább feszült érdeklődéssel.

- Nem, nincs senkim, így ha lenne miért maradnom, akkor akár el is tolhatom a hazautazást – válaszoltam remegő gyomorral, mert sejteni véltem, hogy nem véletlen a puhatolózás. Elégedett mosollyal reagált az információra, azután némi töprengést követően újabb kérdéssel állt elő.

- Hogyhogy nincs melletted valaki? Csinos lány vagy, és szórakoztató. Már amikor épp nem vagy idegesítően harapós – tette hozzá gyorsan, fülig érő mosollyal.

- Na látod, épp ezért. Mert elviselhetetlen vagyok – vigyorogtam rá vissza elhallgatva a valódi okot. Egy percig gyanakodva fürkészte vonásaimat, azután látva, hogy nem fogok jobban megnyílni témát váltott.

- Mik a teveid a jövőben? Mit fogsz csinálni, ha elvégezted az egyetemet? Karrierépítés project?

- Még nem tudom… egyelőre lógok a levegőben. Ami biztos, hogy nem akarom az egész életemet feláldozni a karrier oltárán. Tapasztalatokat akarok szerezni, megismerni a világot, egyszerűen csak élni. Szabadon, korlátok és szabályok nélkül. Aztán amikor úgy érzem már mindent láttam, amit szerettem volna, minden információnak a birtokában vagyok, amire szükségem volt, akkor fellélegezve megnyugszom majd, és engedelmesen beilleszkedek a társadalom fogaskerekei közé – vallottam meg idealista nézeteimet. – És te? Meddig akarod ezt csinálni? – kérdeztem vissza igyekezve elrejteni a hangomban megbúvó megvetést. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer épp a divatvilág aktív üdvöskéje fogja felkelteni a figyelmemet, mert nem sokra becsültem a testükből élő férfiakat.

- A modellkedést? – sóhajtott fel ösztönösen megérezve gondolataimat. – Van még jó néhány évem, amíg kiöregszem a szakmából, ezalatt igyekszem félretenni, hogy legyen miből valami másba kezdeni. Közben pedig reménykedek, hogy felfedeznek, mert szeretnék egyszer filmszínész lenni. Nekem csak ilyen földhözragadt vágyaim vannak – jelentette ki keserűen, mire megráztam a fejem.

- Nem. Neked legalább konkrét céljaid vannak, ami jó dolog – feleltem őszintén. – Néha azt kívánom, bárcsak tudnék én is ilyen földhözragadt lenni, mert az idealista nézetek nem túl célravezetőek – dőltem ismét hátra, hogy elrejtsem az íriszemen tükröződő érzelmeket. A hangomból áradó fanyar felhangot azonban nem tudtam leplezni, amit a férfi is észrevett.

- Nekem szimpatikusak a nézeteid – jelentette ki fölém hajolva. Kitágult pupillákkal figyeltem, ahogy ajka az enyém felé közelít, ám ekkor a mindeddig nyugisan heverő Jackson közénk férkőzve ránk vetette magát. Amikor forró kis nyelvével előbb Kerry, majd az én arcomat is végignyalta elillant a pillanat varázsa, s hirtelen mindketten nevetésben törtünk ki.

- Legközelebb Jackson nélkül próbálkozom – vigyorgott a férfi felülve. – Mit szólnál egy golfmérkőzéshez? – szegezte nekem a kérdést, mire ajkamról lehervadt a mosoly.

- Nem tudok golfozni. Sőt, ha őszinte akarok lenni, semmilyen labdasportban nem vagyok nagy ász, mert a gömbérzékem a nullával egyenlő – feleltem szégyenkezve.

- Nem baj, elég, ha nekem van – nyújtotta felém a kezét. – Gyere, próbáljuk ki, majd én megtanítalak.

- Fogalmad sincs, mire vállalkozol, de benne vagyok – pattantam fel ujjaimat az övéi közé fűzve. – Jacksonnal mi lesz? Kétlem, hogy tudunk tőle játszani – néztem le a vicces kis szerzetre, aki nevének hallatán heves farkcsóválásba kezdett.

- Leadjuk a kutyamegőrzőbe – vigyorgott rám Kerry, mire szemeim elkerekedtek a döbbenettől, hogy ilyen is létezik.

A golfpályán heves szívdobogás kapott el a szorosan mögém simuló férfi testének melegétől, aki két oldalról átkarolva, tenyerét a kezemre simítva igyekezett megtanítani a helyes ütőlendítés trükkjére. Miközben beszélt hozzám forró lehelete a nyakamat perzselte, amitől az ereimben keringő vér lassan a fénysebességet is átlépve kezdett el száguldozni. Ennek eredményeként mikor elengedett, hogy egyedül próbáljam meg hatalmas lendítéssel ütöttem meg a mit sem sejtő ártatlansággal várakozó golflabdát, több méterrel túlütve a célon. Ugyanebben a pillanatban hátam mögül elkínzott ordítás hasított a levegőbe, mire halálra váltan fordultam sarkon.

- Jézusom! Mondd, hogy nem ütöttem ki a szemed! – kiáltottam az ijedtségtől elvékonyodott hangon, a férfi bal arcára szorított kezeire meredve. Egyre sápadtabban vártam a választ, végül döbbentem vettem észre, hogy az immár egész testében remegő fickó ujjai közül kilesve harsány röhögésben tör ki. – Ó, hogy rohadnál meg! Tudod, hogy megijedtem? Majdnem összeestem a rémülettől! – bokszoltam bele öklömmel a felkarjába.

- Akkor a múltkori infarktusért egy-egy az állás – vigyorgott rám vérlázítóan.

- Az nem érvényes, mert nem voltam magamnál – dörmögtem az orrom alatt, azután végre én is kuncogni kezdtem. – Akkora szemét vagy, tényleg majdnem elájultam.

- Jó tudni, hogy komolyan aggódsz értem – kacsintott rám önelégülten.

- Egy cseppet sem érted aggódtam, sokkal inkább azért, mert attól tartottam, ha beperelsz, életem végéig fizethetem a büntetést – szegtem fel az állam önérzetesen, de nem sikerült túljárnom az eszén.

- Ne hazudj, láttam a szemeidet. Azok nem csapnak be – jelentette ki magabiztosan, és ezzel ezt a csatát Ő nyerte meg. A kedélyek csillapodtával ütögettünk még néhányat, végül megunva saját szerencsétlenkedésemet dühösen elhajítottam a golfütőt.

- Feladom. Ez nem az én játékom – jelentettem ki csüggedten.

- Mert nem is próbálkoztál rendesen. Mindent ilyen könnyen feladsz? – fúrta tekintetét az enyémbe.

- Csak azt, amiért értelmetlennek vélek minden további küzdelmet – vontam meg a vállam nyeglén. Láttam, hogy ajkai szóra nyílnak, végül mégsem mondta ki, amit akart, ehelyett az eldobott ütőt felszedve a másikkal együtt visszavitte a helyére, majd megérkezve hozzám kérdőn rám nézett.

- Nem vagy éhes? Ideje megebédelni.

Miután elhoztuk Jacksont, a hot-dogosnál mindannyiunknak vett egy-egy hot-dogot, amit a közeli padok egyikére telepedve fogyasztottunk el. Az ebéddel végezve kis ideig kószáltunk még a tó körül, majd Kerry egy fél órára beállt a rögbiző srácok közé játszani, amit a fűbe telepedve figyeltem. Megelégelve a mozgást lerogyott mellém, ám sokáig nem élvezhettük az időközben sűrűsödő felhők mögül elő-előbújó napsugarakat, mert cseperegni kezdett az eső. A kocsihoz hátralévő néhány métert már futva tettük meg, a nyakunkba zúduló nyári záportól bőrig ázva.

- Hazavigyelek? – kérdezte tétován a motort beindítva, de mielőtt válaszolhattam volna gyorsan hozzáfűzte: - Szeretném, ha még velem maradnál, otthon adok száraz pólót. – Egy másodperc múlva beleegyező bólintásommal elégedetten lépett a gázra.

Az autóból kiszállva újra eláztunk, amíg végre az esőtől védett lépcsőházba értünk. A hűvös cseppektől fázni kezdtem, s a férfi lakásába lépve elszörnyedtem a falra akasztott tükörből visszaköszönő látványtól.

- Hoppá – vette észre döbbenetem okát a fickó, kidülledt szemekkel tapadva szétázott felsőm elejére. – Akár vizespóló versenyen is indulhatnál. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy ma még esni fog, ezért reggel melltartó nélkül indultam el, mivel a viselt felső olyan szabással rendelkezett, amihez feleslegesnek ítéltem meg. Ennek köszönhetően az árnedvesedett póló csaknem teljesen áttetszőn rajzolta ki melleimet, melyek ráadásul a hűvös esőnek köszönhetően kőkeményre merevedett bimbókkal feszültek az anyagnak.

- Azt hiszem mégis jobb, ha most hazamegyek – fontam össze magam előtt karjaimat a férfi csalódott pillantásától kísérve.

- Adok száraz ruhát – felelte kétségbeesetten próbálva megakadályozni távozásomat, s kérlelő tekintetének képtelen voltam ellenállni. Bólintásomra a hálóba sietett, ahonnan egy hosszabb férfipólóval tért vissza, azután diszkréten magamra hagyott. A vizes göncöket ledobálva belebújtam a kellemes tapintású pamutba, azután Kerry keresésére indultam. A konyhában találtam rá, ahol épp a vízforralót töltötte meg, hogy a kellő hőmérsékletre melegítve leforrázhassa a bögrékbe készített teafüvet.

- Továbbra sem gitározol nekem? – emeltem rá tekintetem a nappaliban, kezemben a beízesített teával. Szótlanul tette le bögréjét a dohányzóasztalra, és indult meg a hangszer felé, majd a kanapén mellém telepedve megszólalt:

- Énekelni nem fogok hozzá, de szívesen eljátszom egy dalt – mosolygott rám megpendítve a húrokat.

- Pedig nálam borzalmasabban biztos nem énekelsz – vigyorogtam el magam az emléket felidézve.

- A helyedben én erre nem vennék mérget – röhögött fel, azután ismét elkomolyodva játszani kezdett.

A felcsendülő Bittersweet Symphony dallamára mosolyra húzódott ajkam, s mikor előzetes ígéretével ellentétben Kerry a szöveget is énekelni kezdte, szemhéjamat lehunyva élveztem tovább az ismerős zenét. Egyáltalán nem volt olyan rossz hangja, mint azt a felvezetésből sejteni véltem, bár kétség kívül nem várt rá fényes rockénekes karrier. A dal szövege felszínre hozta az érzelmeket bennem, és mikor újra felnéztem, Kerry szemeiben a saját gondolataim tükröződtek. Amikor az utolsó akkord is elhalkult varázslatos csend borult a szobára, amit a földre helyezett gitár halk zöreje sem tudott megtörni. Mintha dróton rángattak volna csúsztam közelebb a férfihoz, hogy feltérdelve az ölébe ereszkedjek. Miközben egyik keze a gerincemen futott végig, a másikat a nyakszirtemre simítva húzott magához, hogy az immár epekedve vágyott csók végre beteljesedhessen. Ajkai mohón tapadtak az enyémekre, mialatt forró nyelve követelőzve furakodott közéjük, és az egyre hevesebbé váló érintés bennem is felszította a tüzet. Egy pillanatra megszakítva a csókot megragadtam a pólóját, majd elégedett mosolyától kísérve áthúztam a fején, azután a sajátomtól is sietve megszabadultam. Ahogy az újraélesztett csók közben immár fedetlen bőrünk egymáshoz ért beleborongtam az élvezetbe, amit a férfi mellemre sikló puha tenyerének simogatása tovább fokozott. Azonban mielőtt belemerülhettünk volna a fellobbanó szenvedély beteljesítésébe, az ajtó felől kopogás hallatszott.

- Kerry, jött valaki – próbáltam elhúzódni, de tarkómra font ujjaival újra visszahúzott.

- A francba! Megfeledkeztem a nővéremről – merevedett le mikor eszébe jutott ki lehet a látogató. – Nem hiszem el, hogy épp most! – szitkozódott miközben a kölcsönkapott felsőért nyúlva lekászálódtam az öléből. – Egy perc! – kiabálta az ajtó felé igyekezve, közben sietősen magára húzva saját pólóját. A kilincsre téve kezét néhány másodpercig lehunyta a szemét, majd mikor végre csillapodni kezdett a nadrágját feszítő vágy feltépte az ajtót.

- Mi van Ker, a füleden ülsz? – húzta fel szemöldökét az érkező nő, akinek vonásaiból azonnal feltűnt a hasonlóság. – Hoppá, megzavartam valamit? – állapodott meg rajtam a tekintete a lakásba lépve.

- Nem, dehogy, épp indulni készültem – feleltem egyre nagyobb zavarban.

- Aha, azt látom – kuncogott a lány még mindig meredten bámulva a pólómat.

Értetlen arckifejezéssel követtem a pillantását, s észrevéve, hogy kifordítva vettem fel az említett darabot fülig vörösödtem. Szemem sarkából láttam, hogy Kerry is elfojtott nevetéstől remeg, ami még egy lapáttal rátett a kínos helyzet okozta feszültségre. Szó nélkül fordultam sarkon, hogy a szárítóra akasztott nadrágomba belebújva kezemben a még mindig vizes felsőmmel kifelé igyekezzek, de a férfi az ajtót behúzva mögöttünk megállított.

- Ne haragudj – simított végig az arcomon, mire fejemet megrázva indulni készültem, de derekamra fonódott karjával visszahúzott, hogy egy futó csókkal indítson útnak.

Kerry süt :)

Keserédes szimfónia - Acoustic version


Ez egy olyan keserédes szimfónia, mint az élet
Próbáljuk elérni amit el kell
A pénz szolgái vagyunk, aztán meghalunk
Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam
Tudod oda, ami elvisz arra a helyre
Ahol minden út összefut.

Nincs változás, nem tudok változni
Nem tudok változni, nem tudok változni
De itt vagyok, ahogy vagyok
Itt vagyok ahogy vagyok
De teljesen más vagyok,
mint akik egyik napról a másikra élnek
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem

Voltál már te is elkeseredve?
Voltál már te is elkeseredve?

Soha nem imádkoztam
De ma este térdre borulok én is
Szükségem van zenére
Hogy felismerjem a fájdalmat itt belül
Hagyom hogy ragyogjon a zene
Kitisztítom az elmém, szabad vagyok végre
De a levegő üres, és valójában
nincs senki, aki énekelne nekem.

Nincs változás, nem tudok változni
Nem tudok változni, nem tudok változni
De itt vagyok, ahogy vagyok
Itt vagyok ahogy vagyok
De teljesen más vagyok,
mint akik egyik napról a másikra élnek
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem

Voltál már te is elkeseredve?
Voltál már te is elkeseredve?

Ez egy olyan keserédes szimfónia, mint az élet
Próbáljuk elérni amit el kell
A pénz szolgái vagyunk, aztán meghalunk
Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam
Tudod oda, ami elvisz arra a helyre
Ahol minden út összefut.

Tudod, hogy nem tudok változni
Nem tudok változni, nem tudok változni
De itt vagyok, ahogy vagyok
Itt vagyok ahogy vagyok
De teljesen más vagyok,
mint akik egyik napról a másikra élnek
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem

Voltál már te is elkeseredve?
Voltál már te is elkeseredve?

Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam (2x)

Ez egy olyan keserédes szimfónia, yeah
Ez egy olyan keserédes szimfónia, yeah
mint az életem, mint az életed, mint az életünk

Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam

Mert ez egy olyan keserédes szimfónia, yeah