Tökéletes hazugság

Claire

Gondolataim egész este a nap eseményei körül járkáltak, az emlékeket felelevenítve próbáltam összerakni a Kerry kirakós darabkáit, de nem akart összeállni a kép. Nem tudtam eligazodni a fickó hullámzó viselkedésén, de épp ettől volt olyan izgalmas ez az egész, emiatt éreztem azt, hogy a közelében vibrálni kezd a levegő. Szerettem, hogy meg tud nevettetni, ugyanakkor az őrületbe kergetett önelégült stílusával, amit mikor sikerült levetkőznie, egészen szerethető egyéniséggé változott. A fizikális vonzereje pedig elképesztően elementáris erővel hatott rám, egyre nehezebb volt önuralmat erőltetnem magamra a jelenlétében. Más esetben nem húztam volna ilyen sokáig a dolgot, mivel pontosan azt gondoltam az ilyen típusú pasikról, mint Rita, azonban most ennél jóval többre vágytam, így a férfi társaságában a lelkemet bizsergető érzés bizonytalanná tett. Az elmúlt napok alváshiánya megtette hatását, mereven a plafonra szegezett tekintetem egyre homályosabban közvetítette agyam felé a képet, végül pilláim lecsukódtak, és a kimerültségtől mély álomba süllyedtem.

Reggelre több nem fogadott hívás és egy sms villogott lehalkított telefonom kijelzőjén, mindegyik Kerry számáról érkezett. A hívások még este, azonban az üzenet csupán néhány perce, s a következő állt benne:

Sajnálom a félbeszakított délutánt. Hívtalak este, de nem vetted fel. Hol jártál? Épp egy castingra tartok, azután bemegyek az ügynökségre, de később még kereslek. Ker

Ajkam elégedett mosolyra húzódott, az apró, de sűrűsödő jelek ugyanis egyre inkább megerősítettek abban, hogy a férfi érdeklődése már nem csak a testemre korlátozódik. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy visszahívom, végül mégsem tettem, mert úgy éreztem neki sem árt némi bizonytalanság. Ma Ritával készültem ebédelni, azután vásárlás volt betervezve, ami barátnőmet ismerve több órás elfoglaltságnak ígérkezett. Épp a desszertet kanalaztuk a fagylaltos pohárból, amikor megszólalt a telefonom.

- Szia! Nem ebédelsz velem? Van két szabad órám – hallatszott a vonal túloldaláról, s a számomra egyre kedvesebb hang mosolyt csalt az arcomra.

- Épp most fejeztem be. Ritával vagyok – feleltem sajnálkozva, mire csüggedt sóhajt hallatott.

- Merre jártál este? Vártam, hogy visszahívsz – tartotta vissza a levegőt feszülten.

- Úgysem fogod elhinni, de kidőltem – nevettem el magam. – Kilenckor már aludtam, ezért csak reggel vettem észre, hogy kerestél. – Rita szeme elnyílt a csodálkozástól, szokatlan volt számára, hogy magyarázkodom egy Kerry típusú férfinak.

- Hat körül végzek, addigra otthon leszel? Felugranék hozzád, van egy kis meglepetésem – kérdezte ezúttal lágyabb hangszínnel, amibe egy kis izgatottság is keveredett.

- Szerintem igen, gyere nyugodtan – válaszoltam még mindig mosolyogva, majd a búcsúzást követően letettem a telefont.

- Azt hiszem valahol nagyon lemaradtam. Mikor melegedtetek ennyire össze? – szegezte nekem a kérdést Rita, visszazökkentve ezzel az ábrándozásból.

- A tegnapot együtt töltöttük – feleltem szűkszavúan, feszülten koncentrálva közben a kiskanál tartalmára.

- Remélem te sem gondoltad komolyan, hogy ennyivel megúszod – próbálta erőszakosabban kicsikarni a részleteket. – Mesélj már, milyen a pasi? Tutira lefárasztott, ha ilyen korán kidőltél. Egész nap ágyban pajzánkodtatok, mi?

- Rita… - kezdtem bele lemondó sóhaj kíséretében. – Fogalmam sincs milyen a teljesítménye, mert nem történt még semmi említésre méltó. Együtt reggeliztünk, azután a Central Parkban voltunk, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. – Tekintetem a távolba révedve elevenítette fel a kellemes órák emlékét, majd újra Rita elhűlt vonásaira fókuszálva gyorsan letöröltem az arcomra kiülő bárgyú vigyort.

- Mondd, hogy nem szerettél bele! – dőlt előre szemembe fúrva az övét, mire zavartan lesütöttem a pilláimat. – Neked annyi. Iszonyúan meg fogod szívni, ezt előre borítékolom – vetődött hátra ismét a székén, közben két összezárt ujjával feladva az utolsó kenetet.

- Kösz a bíztatást! De mi másra számíthatnék egy barátnőtől? – szúrtam oda hangomban keserű gúnnyal. – Kerry teljesen más, mint Chad, ne róla mintázva alkoss véleményt.

- Itt nem Chadről van szó. Gondolkozz már, az Istenért! Szerinted, meddig tudod fenntartani az érdeklődését? – nézett velem farkasszemet, s a tekintetemben megvillanó sértett haragot érzékelve gyorsan hozzátette: - Ne érts félre, nem miattad, de Kerryt nap, mint nap gyönyörű nők veszik körül, valószínűleg állandóan utazik, és akkor még meg sem említettem a megrögzött macsó viselkedését. Nem hiszem, hogy képes lenne egy normális kapcsolatra, vagyis olyanra, amilyenre Te vágysz, de még ha meg is történne, legkésőbb ősszel egy kontinens választ majd el tőle. Dugjatok, de ne bonyolódj bele!

- Nem indulhatok neki mindennek azzal a tudattal, hogy úgysem fog működni. Valószínűleg igazad van, de tudod mit? Leszarom! – vágtam vissza ingerülten. – Lassan két éve mást sem csinálok, mint igyekszem elkerülni a pofára esést, ami valójában nem volt nehéz, mert senki sem mozgatott meg ezalatt. Kerryhez végre nem csak fizikálisan vonzódom, ezért ha csupán egy százalék az esélye, hogy működjön, akkor is meg fogom azt adni.

- Ne haragudj… én csak nem akarom, hogy megsérülj, mert tudom, hogy nehezen viseled a csalódásokat – simított végig a kezemen engesztelően. – Talán tévedek, és neked lesz igazad – tette hozzá kedveskedő hangsúllyal.

A vitát követően beletelt egy kis időbe mire ismét eloszlottak közülünk a felhők, de mindketten olyan típusú emberek voltunk, akik gyorsan túllépnek ezen, így hamarosan újra fesztelenül csevegve vásárolgattunk. Rita mondatai ennek ellenére szöget ütöttek a fejemben, de nem akartam az illúziót megmérgező jövővel foglalkozni, csak arra vágytam, hogy élvezhessem a jelen varázsát. A boltok között járkálva úgy elszaladt az idő, hogy észre sem vettem, hogy már otthon kéne lennem. Rita intésére az üzlet hatalmas órájára pillantva elhűlten nyúltam a telefonomért, hogy jelezzem Kerrynek a késésemet, de a sötét kijelzőre meredve csalódottan állapítottam meg, hogy épp a legjobbkor merült le.

- Itt az enyém – nyújtotta felém barátnőm a sajátját látva tanácstalanságomat, de megráztam a fejem.

- Nem tudom a számát. Még nem éreztem szükségét, hogy megjegyezzem.

Sietve elbúcsúztunk, hogy kocsiba szállva hazafelé igyekezzek, de hiába manővereztem ügyesen a késő délutáni forgalomban, így is majdnem hét volt, mire kiléptem a liftből. A folyósón járva már lemondtam róla, hogy a férfi még itt van, azonban a fordulóban meglepetten vettem észre a lakásom előtt várakozó alakot.

- Ne haragudj, szólni akartam, hogy kések, de lemerült a telefonom – szabadkoztam az ajtóhoz érve. – Régóta itt vagy?

- Úgy fél órája. Ennyit még nem vártam nőre – somolygott az orra alatt a legkevésbé sem neheztelve.

- Tényleg nem volt szándékos – ismételtem meg bűntudatosan a kulcsot közben a zárba helyezve. Kezében egy nagy borítékot szorongatott, amit az ajtón belépve rögtön az orrom alá dugott.

- Ezt neked hoztam.

Táskámat ledobva kihúztam a tasak tartalmát, s a férfit közben a nappali felé terelgetve lapozgatni kezdtem a fotózáson készült képeket. Ámulva feledkeztem bele a nyilvánvalóan agyon photoshoppolt munkába, ami minden várakozásomat felülmúlta.

- Sajnos nem választották ki egyiket sem, pedig nekem kifejezetten tetszenek – merült bele Ő is a képnézegetésbe. – Rianne-t akarták a kampányhoz.

- Várható volt – vontam meg a vállam lezseren, majd mosolyogva hozzátettem: - De legalább lesz néhány profi képem. Néhány év múlva szép emlék lesz.

- Nekem is van belőle egy sorozatom – vigyorgott rám vissza, s a kijelentése meglepett. – Érdekel melyik a kedvencem? – kérdezte elkomolyodva, azután a választ meg sem várva kihúzta a kezemben tartott lapok közül azt, amelyiken csípőnk egymásnak feszül, miközben a másik szemébe nézve ajkunk éppen csak összeér. A kép szinte lángra lobbant az elkapott jelenetből áradó érzékiségtől, s ahogy felidéztem a fotózás napjának eseményeit a kellemes emléktől egész testemben bizseregni kezdtem. Lopva felnézve a férfi arcán is hasonló érzelmeket láttam átfutni, az elmúlt néhány perc alatt szinte tapinthatóvá vált közöttünk a feszült vibrálás.

- Kérsz valamit inni? – kérdeztem nagyot nyelve, miközben a fotókat az asztalkára helyezve máris a konyha felé igyekeztem, hogy időt nyerjek.

- Csak egy hideg ásványvizet – szólt utánam, s hangszínéből sejteni véltem, hogy élvezi a helyzetet. Mialatt rátöltöttem az ásványvizet a poharak aljára helyezett limekarikákra, gondolataim a Ritával történt beszélgetés felé kalandoztak, ezért a váratlan érintéstől összerezzentem.

- Jól éreztem magam veled tegnap – suttogta a fülembe a nesztelenül mögém kerülő férfi, végigsimítva közben fedetlen karomon. Amikor egy másodperc múlva izzó ajkát megéreztem a nyakamon, olyan erővel szorítottam össze a vékony üvegből készült poharat, hogy csaknem elpattant. Az égető csókok közben a vállamon folytatódtak tovább, miközben csípőjét szorosan a fenekemhez préselte. Ujjai a felsőm alá kúsztak, hogy derekam ívén végigsimítva haladjanak tovább végső úti céljuk felé. Mikor a melltartó alá csúsztatott kezek rámarkoltak feszes kebleimre, az ellenállás utolsó, gyenge gátját is áttörte, s a hiábavaló küzdelmet végleg feladva fordultam meg, hogy hevesen rászívjam magam ajkaira. Mohón, óvatos harapdálásokkal kóstolgattuk egymást, miközben nyelvünk szenvedélyesen kutatta párját. A tüzes csókot meg-megszakítva türelmetlenül próbált megszabadulni az apró gombokkal záródó felsőmtől, végül az idegtépő műveletet feladva egy mozdulattal letépte rólam.

- Majd kapsz helyette másikat – dünnyögte két levegővétel között, gyakorlottan pattintva ki közben az elől kapcsos melltartó zárját. Mialatt ajkai immár felváltva tapadtak az apró, érzékeny bimbókra, ujjai a nadrágom gombján matattak, hogy egy perccel később megszabadítva tőle simítsa tenyerét a fenekemre. Egy másodperc múlva a poharakat türelmetlenül félresöpörve hirtelen mozdulattal a pultra emelt, majd pólóját sietősen áthúzva a fején immár meztelen felsőtesttel szorítva magához újra heves csókba forrtak ajkaink. Most az én kezem indult meg a nadrágja felé, hogy a fémgombokat átbújtatva a lyukakon letoljam csípőjéről az útban lévő darabot. Ujjaimat az alsónadrág gumiján átcsúsztatva türelmetlenül fontam rá duzzadó férfiasságára, amire fejét hátrahajtva halk nyögéssel reagált. Az utolsó köztünk lévő ruhadarabot vékony pántjánál fogva nemes egyszerűséggel kettészakította, hogy a következő pillanatban miközben combjaimat a derekára kulcsolom, fenekemet megmarkolva egy gyors, határozott mozdulattal belém csússzon. A lüktető forróságot immár ölem mélyén érezve halk sikoly szakadt fel torkomból, s körmeimet izmos, kemény fenekébe mélyesztve még jobban magamba húztam. Miközben ajka felváltva kényeztette melleimet, erőteljes, férfias lökéseitől egyre sűrűsödő hullámokban tört rám a kéj, míg végül erősen koncentrálnom kellett, hogy az oly régóta vágyott gyönyör beteljesedését kitolhassam még.

- Várj egy cseppet – ziháltam combjaim összepréselésével is jelezve, hogy lassítson a tempón. Ujjaival a hajamba túrva arcán kéjes, boldog vigyorral váltott ütemet, ám a lassabb, de mélyebbre hatoló mozdulatok újabb elragadtatott nyögéseket váltottak ki belőlem.

- Én sem bírom már sokáig – lehelte a fülembe két szaggatott levegővétel közepette, s válaszul kezemet a nyakszirtjére tapasztva húztam magamhoz az atmoszféra atomjait is kipréselve közülünk. A ritmust újra felgyorsítva mozdult csípőnk egymás felé, s a régóta bennünk gyülemlő vágytól pattanásig felajzott testünk immár minden ízében remegve várta a beteljesülést. Egy utolsó, kemény lökéssel a forró nedvesség mélyére hatolva görcsös rándulásokkal robbant ki belőle a gyönyör, miközben az én gerincem is ívbe feszült a vele egy időben rám törő extázistól.

- Ó, Jézusom – nyögtem fel elégedetten, mire válaszul mosolyogva cirógatott végig remegő testemen. A pohár után kutatva vakon tapogatóztak kezeim a hátam mögött, hogy a heves csókoktól szárazra aszott nyelvem végre folyadékhoz juttassam. Mozdulatomat érzékelve egy pillanatra sem szakadva el tőlem adta kezembe az üveget, azután a sajátjáért nyúlva felhajtotta annak tartalmát.

- Ugye tudod, hogy ennyivel nem úszod meg? – simított végig hüvelykujjával alsóajkamon, mire ujjbegyét körbenyalva adtam meg az egyértelmű választ. – A többit az ágyban folytatjuk – csúsztatta kezét a fenekem alá, én pedig karjaimat a nyaka köré fonva, nevetve követtem végig a hálószobához vezető utat.

- Hát ebből nem csak egy patron lett – jelentettem ki órákkal később, immár teljesen kimerülten dőlve a párnák közé.

- Kissé sértő, hogy csak annyit néztél ki belőlem – hanyatlott mellém szélesen vigyorogva. – De azt meg kell adni, rendesen megdolgoztattál. Kitartó egy vadmacska vagy – röhögte el magát az elmúlt órák eseményeit felidézve.

- Ezt most vegyem panaszkodásnak? – könyököltem fel vészjóslóan húzva össze szemöldököm.

- Inkább elismerésnek – visszakozott azonnal, mire helyeslő szemvillanással reagáltam.

- Elárulod végre miért írtál nekem? – húzott közelebb magához, s a gyengéd mozdulat mosolyt csalt az arcomra.

- Ki fogsz nevetni – próbáltam kibújni a kérdés megválaszolása alól, de hajthatatlan volt, így végül nagyot sóhajtva belevágtam. – Az egész úgy kezdődött, hogy egy készülő történetemhez kerestem szereplőket, ugyanis régebben írtam. Egy öntelt, arrogáns, nőfaló fickóra volt szükségem, és a neten a fényképeket böngészve rád esett a választásom.

- Kösz, ez igazán hízelgő – morrant fel sértetten.

- Várj, még nem fejeztem be – vágtam közbe mielőtt igazán kiakadhatott volna. – Szóval eredetileg egy mellékszereplőhöz választottam ki a képeidet, azután annyira megkedveltem az általam megformált karaktert, hogy jóval több hangsúlyt fektettem rá. A dolog odáig fajult, hogy kíváncsi lettem a fickóra, akinek a képeit felhasználtam, így egyre több információt szereztem rólad, végül mikor ráakadtam a videóidra egy elmebeteg ötlettel levelet írtam neked.

- Amire én válaszoltam – somolygott az orra alatt.

- Igen, és ettől felbátorodva még egy levelet írtam, csupa olyan kérdéssel, amikre kifejtős választ vártam. Aztán itt el is akadt a dolog – nevettem fel ironikusan.

- Ha azt mondom, hogy akartam írni, de épp fashion week volt, azután pedig megfeledkeztem róla, elhiszed? – Fejrázásomra megjátszottan dühös morgással reagált, majd mikor elhalkult a kacagásom, derekam ívét végigcirógatva ismét elkomolyodva szegezte nekem a kérdést.

- És a való életben milyen szerepet szántál nekem?

- Eredetileg csak egy cameót*, de úgy tűnik, keresztülhúzod a számításaimat – csíptem bele játékosan az oldalába.

- Amit persze te nem bánsz annyira – vigyorgott rám önelégülten, mire ismét belecsíptem.

- Remélem, hogy nem fogom – feleltem halkan, majd némi habozás után felvezettem a kérdést, ami már régóta foglalkoztatott.

- Kérdezhetek valami személyeset? – néztem rá enyhén zavarban. – Danielával tényleg viszonyod volt? – vágtam bele az igenlő bólintásra.

- Számít ez? – tartotta vissza a levegőt ösztönösen megérezve, hogy számomra jelentőségteljes a válasz.

- Nekem igen. Nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg többtucat partnered volt már, de az a nő egyszerűen visszataszító.

- Nézd, hazudhatnék neked, de nem teszem – vágott bele a magyarázatba, amit legszívesebben félbeszakítottam volna, mert nem akartam többet hallani. – Daniela, mint nő nekem sem az esetem, viszont olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amik előttem is kinyitottak bizonyos kapukat. Persze ezekért a szívességekért ellenszolgáltatást is várt, amibe belementem. Nem vagyok rá büszke, de Danielának nincs rossz teste, én pedig férfi vagyok, így kiaknáztam a kínálkozó lehetőséget. – A mondat végén súlyos csend támadt, a közölt információ megmérgezte az imént még idilli hangulatot. Nem gondoltam róla, hogy egy szent, most mégis összeomlott bennem minden, amit eddig felépített. – Te megvetsz engem ezért, igaz? – próbálta megtörni hallgatagságomat visszafojtott lélegzettel várakozva.

- Nem… - feleltem néhány másodperc után, de bizonytalanul remegő hangom még számomra sem tűnt meggyőzőnek.

- Ne hazudj! Az imént megfeszültél, amikor hozzád értem. Undorodsz tőlem. Ha ennyire taszít a gondolat, miért nem azelőtt kérdeztél rá, hogy megdugtalak? – vágta oda hidegen, s a csípős éltől összerezzentem.

Fölém hajolva kényszerített, hogy a szemébe nézzek, de képtelen voltam megemészteni az imént hallottakat. Amikor rájött, hogy hiába vár tőlem válaszra az ágyból kimászva a ruhájáért indult, majd öltözni kezdett. A vékony takarót a testem köré tekerve sétáltam az ablakhoz, hogy a függönyt félrehúzva gondolataimba merülve bámuljak ki az éjszakába.

- Én őszinte voltam veled, mert bíztam abban, hogy nem hibáztatsz majd a múltban elkövetett dolgokért. Mindez már nem számít, csak a jelen a fontos, és a jövő, ami közös lehet, ha te is akarod – hallottam reménykedő hangját a háló ajtajából, de tekintetemet mereven az ablaküvegre szegezve mozdulatlanul álltam tovább. – Te persze tökéletes vagy – jelentette ki néhány perc feszült várakozás után keserű iróniával, azután az ajtót becsapva maga után kisétált a laskásból. A nyomasztó csendbe puskadörrenésként hasító zajra ismét megrándult a testem, majd rezignált nyugalommal az ajtóhoz sétáltam, hogy ráfordítsam a kulcsot. Az ágyba feküdve az imént még oly boldog percekre visszaemlékezve kicsordultak szememből a könnyek, hogy forró cseppjeik nyomát mindörökre az arcomra égessék.

~¤~

A borzalmas éjszaka után fáradtan ébredve indultam a konyhába kávét készíteni, ahol a szanaszét dobált holmim látványa kegyetlenül facsart egyet a lelkemen. Dühödten súroltam a pultot, hogy eltüntessem az elmúlt este nyomait, azután kezemben a lefőtt kávéval az asztal mellé rogytam. A tűzforró italt kevergetve végig a férfi utolsó szavai visszhangoztak a fejemben, és visszagondolva saját múltban elkövetett hibáimra igazat kellett neki adnom. A legkevésbé sem voltam tökéletes, számtalan olyan dolgot tettem meg, amire nem voltam büszke, azonban én sosem használtam fel a testem arra, hogy ezzel bármiféle előnyhöz juthassak. Egész nap ezen morfondíroztam, mert semmi garanciát nem láttam rá, hogy a jövőben nem fogja gátlástalanul kihasználni az adódó lehetőségeket, mégis adni akartam neki egy esélyt, mert sikerült kinyitnia egy ajtót, amit akaratomat megfeszítve sem tudtam többé kulcsra zárni. A Central Parkban eltöltött kellemes nap emléke minden mást kiszorítva, erőszakosan tolult az előtérbe, így este nem bírtam tovább, s a telefonért nyúlva beütöttem Kerry számát.

- Szia, otthon vagy? – szóltam bele néhány másodperc tétovázás után.

- Nem, a reptérre tartok éppen. Hétvégéig Londonban leszek. – A választól összeszorult a torkom, a legkevésbé sem számítottam erre a váratlan fordulatra. – Mondani akartál valamit? – kérdezte csalódott hallgatagságomat észlelve.

- Nem fontos, majd ha hazajöttél elmondom személyesen – nyögtem ki a távolságtartó hangnemtől zavartan.

- Oké, vasárnapra itthon leszek – válaszolta gyorsan, azután elköszönve bontotta a vonalat.

Hétvégéig csigalassúsággal vánszorogtak a napok, most hogy a férfi nem volt elérhető közelségben, felerősödve éreztem a hiányát. Legszívesebben visszaforgattam volna az idő kerekét, hogy megkímélve magam a gyötrelmes várakozástól a megfelelő pillanatban adhassam meg neki a választ, amire az ajtóban állva oly sokáig várakozott. Végül elérkezett a vasárnap, amikor érkezésem meglepetésnek szánva anélkül indultam el a lakására, hogy odatelefonáltam volna. A felhangzó kopogásra nagy sokára megjelenő félmeztelen férfi arcára kiülő meglepettséget észre sem véve siettem befelé, közben mielőtt meggondolhattam volna magam, egy szuszra hadartam el a mondanivalómat.

- Sokat töprengtem azon, amit mondtál, és be kellett látnom, hogy igazad van. Én sem vagyok szent, épp ezért nincs jogom szemrehányást tenni neked. Ha őszinte akarok lenni, nagyon jól éreztem magam veled az elmúlt napokban, szóval azért vagyok most itt, mert… - a nyitott hálószobaajtó felé tekintve félbeszakadt a mondat. A döbbenettől leesett állal bámultam a franciaágyon ülő meztelen nőre, aki a legkevésbé sem zavartatva magát épp egy cigarettára készült rágyújtani. A látványt felfogni képtelenül pislogtam egyet, hátha csak a képzeletem játszik velem, de újra felnyitva pilláimat sem tűnt el a gyomorfogató kép. Hamuszürkére vált arccal fordultam az ajtóba dermedt férfi felé, hogy kétségbeesett tekintetem az övébe fúrva valami magyarázatot kapjak, de a rá vetődő árnyék elfedte előlem az íriszén átsuhanó árulkodó jeleket. Mikor a merev vonásokba kényszerített arcról sem tudtam leolvasni semmi emberi érzelmet, már tudtam a választ.

- Hogy én mekkora hülye vagyok! – nevettem fel keserűen a fejemet megrázva, azután a lehető legtávolabb húzódva az undort keltő férfitól kisiettem az ajtón.

Kerry

Miután elment, az ablakhoz sétálva követtem távolodó alakját, s mikor láttam, hogy miközben átszalad az úttest túloldalán várakozó kocsijához csaknem elütik, szívem kihagyott egy ütemet. Farmeromat felrángatva utána indultam, de az ágyamon heverő nő néhány lépés után megállított.

- Ne légy nevetséges Kerry! Mit gondolsz, meddig fogja tolerálni az életviteledet? Az állandó utazást, a téged körülvevő nőket? A mi szakmánkban nincs helye normális, hétköznapi kapcsolatnak. Arra majd ráérsz akkor, ha már leszálló ágban vagy, de te még csak most értél fel a csúcsra. Ne rontsd el, amit eddig felépítettél. – Nagyot szívva cigarettájából hideg tekintettel meredt rám, s bár tudtam, hogy igaza van, ebben a pillanatban gyűlöltem ezért.

- Menj el, Daniela – kértem csendesen.

- Jézusom, Ker, ez már igazán szánalmas! Nem szerethettél bele ebbe a jelentéktelen tyúkba – nevetett fel gúnyosan, miután egy percig áthatóan fürkészte vonásaimat.

- Azt kértem, menj most el! Egyedül akarok maradni! – csattantam fel immár ellentmondást nem tűrő hangsúllyal. Szeme dühösen megvillant, de végre öltözni kezdett, majd egy lesajnáló pillantást küldve felém távozott.

Miután végre magamra hagyott, sokáig ültem a kanapén gondolataimba merülve a nyomasztó csendben. Fagyossá vált hangulatomat Jackson is megérezte, mert halk szűköléssel felkéredzkedett az ölembe, hogy bánatos tekintetét az enyémbe fúrva hajtsa fejét a karomra. A szőke lány fájdalmas csalódottságot sugárzó szemei elűzhetetlen rémképként égtek a retinámra, mélyen belemarva lelkiismeretem maradékának repedezett kérgébe. Felidéztem megismerkedésünk napját, azt a délelőttöt, amikor elütöttem a deszkával, és egyszerre minden megváltozott. Eleinte dühített lekezelő arroganciája, de ahogy jobban megismerve kezdtem a bizalmába férkőzni, úgy vetkőzte le magáról ezt a távolságtartó burkot, és mutatta meg igazi személyiségét. Más volt, mint azok a nők, akik körülöttem mozogtak, mellette úgy éreztem jól magam, hogy közben nem kellett szerepet játszanom, nem volt szükség rá, mert épp a természetességétől volt varázslatos a hangulat. Aztán elérkezett a fordulópont, a fergeteges szexszel töltött órák utáni hangulatváltás, s az érzelmi hullámvasút függőleges síkban zuhant a föld felé. A pólusaiból sugárzó megvetés váratlanul ért, a megalázó emléktől még mindig megfeszültem. Haragudtam rá, amiért olyan múltbeli dolgokért hibáztatott, amiknek a jelenben semmi jelentőségük nem kellett volna, hogy legyen, és az őszinteségemért cserébe egy pillanat alatt letett rólam. Aztán Londonban összefutottam Danielával, aki egy kihagyhatatlan ajánlattal ismét remek munkához juttatott…

A végiggondolt lehetőségek cikázva keringtek elmém mélyén, s bár lelkem mélyén tudtam, hogy vajmi kevés esélyem van egy minden szempontból kielégítő kapcsolatra, képtelen voltam ilyen könnyedén lemondani a lányról, ezért a kanapéról felugorva a telefonomért indultam. Talán rendbe lehet még hozni. Amikor hosszas kicsengés után az üzenetrögzítő sípoló hangja hasított a fülembe, baljós előérzetem támadt. Néhányszor még próbálkoztam, végül a kocsikulcsot leemelve a polcról a lakásához indultam. Az ajtó mögül vészjósló csend fogadott, hiába kopogtattam kitartóan, a túloldalról halk nesz sem hallatszott.

- Christian, tudsz valamit Claire-ről? Nem tudom elérni – vágtam bele a közepébe a stylist számát beütve. A vonal túlsó végén a fickó zavart hallgatagságba burkolózott, végül nagy levegőt véve megszólalt.

- Hazament. Nagyjából két órája dobta be a lakáskulcsot, azután rögtön a reptérre indult. Nem tudom mit csináltál vele, de mióta ismerem, nem láttam még ennyire megzuhanva. – Az információtól megtántorodtam, s szemrehányó hangja immár a fülemben dübörgő vér dobolásától elnyomva szűrődött át.

- Mikor száll fel a gépe? – kérdeztem rekedtesre száradt torokkal.

- Már egy órája a levegőben van, Kerry. Ezt rendesen elbasztad – mondta halkan.

Claire

Chris lakásába visszaérve lerogytam az ágy szélére, hogy végre feldolgozzam az imént ért kiábrándítóan kegyetlen meglepetést, majd egy másodperc alatt eldöntve hogyan tovább felhívtam a repteret. Szerencsémre volt szabad hely a hamarosan induló gépre, így miután párizsi átszállással lefoglaltam a repülőjegyet Budapestre, gyors tempóban csomagolni kezdtem. Immár az összepakolt bőröndöt lezárva tekintetem az éjjeliszekrényen heverő fotókra siklott, melyeket felemelve onnan szemeim könnybe lábadtak, végül újra megkeményítve magam egy mozdulattal kettétéptem azokat. A papír könnyen szakadt, ahogy a gyenge kötelék is, mely mindeddig Kerryhez fűzött. Holnap új napra virrad, és a Central Parkban töltött csodás nap már csak egy megfakult emlék marad. Dobtam fanyar reménnyel a szemetes kosárba a papírdarabokat, de lelkem mélyén tudtam, hogy a ma történtekkel együtt még sokáig fog kísérteni az éjszaka kínzó sötétjének nyomasztó álmaiban. Útban a reptér felé leadtam Chrisnek a lakáskulcsokat, aki sietős távozásomtól meglepetten vette át őket, de falfehér arcomra pillantva nem tett fel kérdéseket, amiért hálás voltam.

A Párizs felé tartó gépen a székbe süllyedtem, majd mielőtt kikapcsoltam a telefonomat felléptem a netre, s miként Kerry emlékét, egy mozdulattal kitöröltem azt a bizonyos levelet is, amivel az egész elkezdődött. A márványtömbbe zárt angyalomat most sem sikerült megtalálnom, de újabb tapasztalattal lettem gazdagabb, melyet gondosan felcímkézve a polcon sorakozó többi közé raktam. „Unconditional love is depressingly hard to come by these days. Once you find it, you never want to let go.”** – idéztem fel emlékeimben a Kerrytől érkezett levél egyik sorát, s a felszálló Boeing ablakán kibámulva keserű félmosolyra húzódott ajkam.

Tökéletes hazugság…

Néha nem tudsz kilépni abból a világból, amelyben élsz. Észrevétlenül szippant be, amíg beépülve a kirakós megfelelő helyére önmagad is alkotóelemévé válsz. A kívülről irigylésre méltón csillogó, de a mélyén mocskos, kegyetlen, lélekgyilkos divatvilág részévé, mely kifacsar, elhasznál, s mikor már nem húz a testedből több hasznot, lelkiismeret furdalás nélkül eltaszít.

*cameo – egy olyan rövid karakterszerep, amelyet valamely ismert színész, vagy más híresség alakít

**Feltétel nélküli szerelmet lehangolóan nehéz manapság szerezni. Ha egyszer megtalálod, soha nem akarod elengedni.

Felejts el minden mást


Azt álmodtam, hogy eltűntem,
Nagyon megrémültél,
De senki sem hallgatott volna meg,
Mert senkit nem érdekelt.

Az álom után
Ezzel a félelemmel ébredtem.
Mit hagyok hátra,
Amikor itt végeztem?

Szóval ha engem kérdezel,
Azt akarom, hogy tudd:

Amikor eljön az én időm,
Felejts el minden rosszat, amit tettem,
Segíts nekem, hogy magam mögött hagyjam,
Találj néhány okot, hogy eltűnjenek.

Ne hibáztass,
És ha üresnek érzed magad,
Zárj ki magadból
És felejts el minden mást,
Felejts el minden mást.

Ne félj,
Az egész szívemet adtam abba,
Amit valaha is tettem
Látszólag erős vagyok,
De nem minden helyzetben,
Hiszen soha nem voltam tökéletes
De te sem.

Szóval ha engem kérdezel,
Azt akarom, hogy tudd:

Amikor eljön az én időm,
Felejts el minden rosszat, amit tettem
Segíts nekem, hogy magam mögött hagyjam,
Találj néhány okot, hogy eltűnjenek.

Ne hibáztass,
És ha üresnek érzed magad,
Zárj ki magadból

És felejts el minden mást,
Felejts el minden mást.

Felejtsd el a fájdalmat,
Amit olyan jól megtanultál elrejteni,

Tagadd le,
Valaki már csak jön majd, aki megment saját magamtól
Nem tudok az lenni, aki te vagy.

A történet videója:

Perfect Lie from ClaireSinclair on Vimeo.