Keserédes szimfónia

Claire

Eltelt a péntek, és a szombat is már késő délutánba fordult, de önjelölt Batmanem továbbra sem jelentkezett, ami egyre letargikusabb hangulatba taszított. Kezdtem komolyan megkedvelni a fickót, ám a kudarcba fulladt éjszaka utáni eltűnése miatt kénytelen voltam elkönyvelni, hogy a jelek szerint helyesen ítéltem meg, valóban érdemtelen a figyelmemre. A csendet megtörő éles csörgésre izgatottan kaptam a telefon után, de a kijelzőn csak Rita neve villogott, amit csalódottan vettem tudomásul.

- Chad bulizni hívott, de nem akarok velük egyedül menni. Ugye te is jössz? – vágott bele a közepébe amint fogadtam a hívást.

- Nincs kedvem, Rita. Egyébként sem akarok összefutni Kerryvel – feleltem a számat elhúzva.

- Kerry nem jön, csak Simon lesz ott, meg még egy fickó, akivel még nem találkoztam. Naaa, Claire, nem ismerek rád, csak nem a sötét lovagod miatt búslakodsz? – győzködött tovább, majd gonoszul kuncogva hozzáfűzte: – A lovag meglehetősen kérdőjeles, és a sötétet sem feltétlenül a színére kell érteni.

- Nem is ismered! Egyáltalán nem olyan sekélyes, mint azt képzeled – csattantam fel, mire a vonal túlsó végén meglepett csend támadt.

- Azért nem hívott fel azóta sem – szembesített az igazsággal, amit lassan nekem is be kellett látnom. – Ne haragudj, nem tudtam, hogy ennyire odavagy érte – próbált kiengesztelni a feszültté vált csendet érzékelve.

- Nem vagyok oda érte, csak… – haraptam félbe a mondatott zavartan, aztán bizonytalanul folytattam – csak azt hittem több van benne, mint ami látszik.

- Mert többet akartál belelátni – jelentette ki határozottan. – Mindig ugyanabba a hibába esel. Az ilyen pasik, mint amilyen Kerry, vagy Chad nem érnek többet néhány patronnál, bár arra az egy célra tökéletesen megfelelnek. – Hangszíne megváltozott, amiből sejtettem, hogy épp az említett fickóval töltött éjszakát idézi fel.

- Oké, ejtsük a témát – sóhajtottam fel keservesen, azután Rita töretlen győzködését figyelmen kívül hagyva elköszöntem.

Tudtam, hogy ezért a húzásomért duzzogni fog, de ma éjjel egyszerűen képtelen lettem volna a felhőtlen szórakozásra, ahhoz túlzottan lefoglaltak a gondolataim. A mikróból kivéve az elkészült popcornt a plazmatévé elé telepedtem, hogy a DVD lejátszóba bekészített filmet elindítva tovább kínozzam magam. Ház a tónál – olvastam fel magamban a címet, miközben ajkam ironikus mosolyra húzódott. Épp a hangulatomhoz illő romantika. A film túlcsorduló érzelmektől terhes főjeleneténél dühödten tömtem magamba az ölembe helyezett tálból a pattogatott kukoricát, amikor Kerry nevét villogva ismét megszólalt a telefon. Most mi a francot csináljak? Épp tele van a szám fél liter popcornnal! Kétségbeesetten igyekeztem minél előbb megrágni az eltúlzott mennyiséget, végül mielőtt a csörgés elhallgathatott volna, a jólneveltséggel a legkevésbé sem törődve a tálba köptem a maradékot.

- Szia – szóltam bele igyekezve palástolni izgatottságomat.

- Mit csinálsz holnap reggel? – szegezte nekem a meglepő kérdést.

- Mennyire reggel? – kérdeztem vissza hangomban leplezetlen gyanakvással.

- Nagyon reggel – adta meg a végső döfést lustábbik énemnek. – Arra gondoltam, hogy mivel az ebédet és a vacsorát visszautasítottad, bepróbálkozom a reggelivel. Szóval hajlandó vagy átjönni hozzám nyolc körül? – Az időpont hallatán fájdalmasan felnyögtem, mire a vonal túlsó végéről harsány nevetés érkezett válaszul. – Igazából kilencet akartam mondani – helyesbített villámgyorsan, ezzel máris hatalmas jó pontot szerezve nálam.

- Oké, benne vagyok – feleltem lazának szánt hangsúllyal, de közben a távirányítót elhajítva V jelet formázó ujjaimmal vadul hadonásztam. – Akkor kilenckor nálad – zártam rövidre a beszélgetést mielőtt meggondolhatta volna magát.

A reggel negyed nyolcra állított ébresztésre morcos dünnyögéssel reagáltam, ám mikor ébredező tudatomba bevillant az esti beszélgetés, szemeim azonnal kipattantak. Volt még időm a találkozóig, de csak néhány perc lustálkodást engedtem meg magamnak, azután a takaró alól kikúszva zuhanyozni indultam. A szokatlan időpontra megbeszélt randira tekintettel ki sem sminkeltem magam, hacsak a szempillaspirál és az elmaradhatatlan szájfény nem számít annak. Hajamat összefogva belebújtam a kedvenc capri farmeromba, majd fejemen áthúzva a hozzá kiválasztott fehér, szolidan mintás felsőt máris készen álltam az indulásra. Az ajtóból még visszafordultam a párnám mellett hagyott telefonomért, melynek kijelzője üzenetet jelezve villogott.

Ha előbb ideérnél, ne fogd vissza magad. Kényelmes ruhát vegyél fel, mert reggeli utánra mást is tervezek. Kerry

A tükörbe pillantva elmosolyodtam, hiszen a fickó gondolataiban olvasva pontosan ilyen öltözéket választottam. Bár nem voltam biztos benne, hogy Kerry is koffeinfogyasztó, útban a férfi lakása felé még megálltam a Starbucks cafénál két nagy pohár hosszúkávéért, hogy ne érkezzek üres kézzel. Valamivel kilenc előtt kopogtattam a lakása ajtaján, de mikor nem érkezett válasz, a kilincset lenyomva benyitottam.

- Hahó, Kerry, megjöttem! – kiabáltam a küszöböt átlépve, azután a fürdőszoba felől érkező választ figyelmen kívül hagyva a konyha felé siettem, ahonnan égett szag kúszott az orromba. Picsába, a reggelinek lőttek. Szitkozódtam a sütőt kinyitva, ahonnan tömény füstfelhő árasztotta el a helyiséget.

- Hé, Kerry! Tudtad, hogy a kőszenet a bányákból fejtik, és nem a sütőben égetik szénné? – kiáltottam a német brikettet idéző meghatározhatatlan eredetű képződményre meredve.

- Bassza meg! Elfelejtettem mikor kell kiszedni – érkezett a hátam mögül a nyomdafestéket nem tűrő káromkodással fűszerezett válasz. Az egy szál törölközőben parádézó fickó olyan kétségbeesett arccal fürkészte a tűzhelyre helyezett kerek sütőformát, hogy kitört belőlem a nevetés.

- Mi a bánat akart ez lenni? – kuncogtam az immár bakelit sütit méregetve.

- Brownie – röhögte el magát végre Ő is.

- Végül is barnának elég barna, de kétlem, hogy fogyasztható állapotban lenne – mustráltam az éhségtől immár kopogó szemekkel a képződményt. – Remélem, van B-terved, mert ezzel biztosan nem fogunk jól lakni. – Kerry felé sandítva, akinek arcáról sütött a nemleges válasz egy lemondó sóhaj kíséretében épp készültem végleg búcsút mondani a reggeli gondolatának is, amikor mentő ötletem támadt. – És a hozzávalók? Jut még egy adagra való? – időközben tekintetem végigfutattam a kicsi pulton rendetlen összevisszaságban szétszórt összetevőkön, ezért a férfi válaszát meg sem várva bólintottam, majd nekiláttam az újabb, reményeim szerint ehető édesség összedobásának.

- Kávé? – tapintott rá penge elmével a neki szánt pohár italért nyúlva. – Megmentetted az életemet – szagolt bele élvezettel a tetejét leemelve.

- Többszörösen is. Ha még pár percig suvickolod magad a zuhany alatt, a konyhád is leégett volna – nevettem fel újra érkezésem emlékére. – Felvehetnél valamit. Elvonod a figyelmemet – sandítottam félmeztelen felsőtestére a tojásokat felütve.

- Nem muszáj reggeliznünk – dobta fel a labdát kéjelgő vigyorral, de mikor a gyomra erre hangos korgással tiltakozott, az orra alatt mormogva végre elindult öltözni.

A cetlire firkantott recept böngészéséből felpillantva somolyogva követtem távolodó alakját. Néhány összetevőn változtattam az alapján, ahogyan én szoktam készíteni a süteményt, s mire Kerry immár farmerben és pólóban visszaérkezett, a szekrényben fellelt formába öntöttem az elkészült tésztát.

- Ez egész jó – nyalogatta ujjáról a tálból kikotort maradékot a pult szélének támaszkodva.

- Várd meg, amíg kész lesz – kacsintottam rá miközben a sütőbe toltam a tortaformát. – Elárulod mit terveztél még mára? – érdeklődtem az sms-ben említett program iránt.

- Mivel szép idő van, kimehetnénk a Central Parkba, ha van hozzá kedved. – Az ötlet, hogy az egész napot a szabadban töltsük kifejezetten tetszett, ezért azonnal rábólintottam.

A készülő süteményre várakozva óvatos ismerkedéssel ütöttük el az időt, a férfi most merőben másképp viselkedett, mint eddig. Az állandó macsókényszert félretéve egészen emberinek hatott, így lassanként kezdtem én is felengedni a társaságában. Időközben elkészült a brownie is, fantasztikusan finom csokiillatot árasztva magából. Kerry arcán láttam, hogy alig bírja kivárni amíg egy kicsit kihűl, végül a türelem meghozta gyümölcsét, és asztalhoz ülhettünk.

- Ez állati finom – nyammogta elégedetten az első falatot. – Sokkal jobb, mint amit én szoktam csinálni.

- Ha mindegyik úgy sikerült, mint amit az imént dobtam ki a szemetesbe, akkor nem volt nehéz túlszárnyalni – kuncogtam fel.

- Többnyire össze szokott jönni – húzta fel az orrát sértetten, ezért igyekeztem visszafojtani a nevetésem.

- Szerintem viszont nem kéne téged a konyha közelébe engedni, mert minden jel arra utal, hogy nem csak a gördeszkáddal vagy életveszélyes – böktem ki mégis, nem bírva megállni a piszkálódást.

- Ha egyedül élsz, kénytelen vagy mindent magad csinálni – válaszolta a vállát vonogatva, s a hangjából kicsengeni vélt szomorúság miatt lehervadt a vigyor az arcomról.

A reggeli végéig igyekeztem óvatosabban fogalmazni, mert nem akartam elrontani a hangulatot, azután Jacksont felnyalábolva a parkba indultunk. Ezúttal Kerry kocsijába szálltunk, így természetesen ismét Ő vezetett, sőt, ezúttal az anyósülésért is meg kellett küzdenem Jacksonnal, aki szemmel láthatólag hozzá volt szokva, hogy a gazdája melletti hely az övé. A fickó egy ideig röhögve figyelte csatánkat, de mikor látta, hogy a küzdelmet feladva morcosan készülök beszállni hátulra, ráparancsolt a kutyára, aki végre sunyítva a hátsó ülésre somfordált. A parkhoz érkezve Jackson bakkecskét idéző ugrásokkal vetette rá magát a harsogóan zöld pázsitra, amit mindketten mosolyogva figyeltünk. Megelégelve a féktelen ugrabugrát visszaszaladt hozzánk, s immár Kerry lábánál pattogva igyekezett magára vonni a férfi figyelmét.

- Nagyon ragaszkodik hozzád – állapítottam meg a nyilvánvaló tényt.

- Ha nem volt még kutyád, nem tudod milyen a feltétel nélküli szeretet – vakargatta meg a kis állat füle tövét. – Egy menhelyről hoztam ki még kölyökkutya korában, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.

- Nem csak az állatok képesek feltétel nélkül szeretni – mondtam halkan a jelenetet figyelve, mire felkapta a fejét. Fürkésző tekintetétől zavarba jöttem, de szerencsére Jackson kihúzott szorult helyzetemből.

- Hé, hozd vissza a labdánkat! – kiabálták a közelben játszó gyerekek, mire Kerry a menekülő kutya után vetette magát. A szemtelen kis jószág nem jutott messzire, mert a zsákmány csaknem nagyobb volt nála, így miután a férfi visszaszolgáltatta a gazdájának jogos tulajdonát tovább sétálhattunk. A tóparthoz érve, ahol többen sütkéreztek a kellemesen meleg napon mi is ledőltünk a fűbe, s néhány percig lehunyt szemmel, szótlanul élveztük az arcunkat cirógató napsugarakat.

- Meddig maradsz New Yorkban? – szegezte nekem a meglepő kérdést felkönyökölve.

- Két hétig még biztosan – nyitottam fel pilláimat a zöldes árnyalatú barna szemekbe feledkezve.

- És utána? Vissza kell menned a munkahelyedre? Vagy mit csinálsz? Semmit sem tudok rólad – árasztott el kérdésekkel.

- Nem dolgozom, közgazdasági egyetemre járok – könyököltem fel én is a férfi felé fordulva.

- Akkor akár őszig is maradhatsz, nem? Vagy vár valaki otthon? – faggatott tovább feszült érdeklődéssel.

- Nem, nincs senkim, így ha lenne miért maradnom, akkor akár el is tolhatom a hazautazást – válaszoltam remegő gyomorral, mert sejteni véltem, hogy nem véletlen a puhatolózás. Elégedett mosollyal reagált az információra, azután némi töprengést követően újabb kérdéssel állt elő.

- Hogyhogy nincs melletted valaki? Csinos lány vagy, és szórakoztató. Már amikor épp nem vagy idegesítően harapós – tette hozzá gyorsan, fülig érő mosollyal.

- Na látod, épp ezért. Mert elviselhetetlen vagyok – vigyorogtam rá vissza elhallgatva a valódi okot. Egy percig gyanakodva fürkészte vonásaimat, azután látva, hogy nem fogok jobban megnyílni témát váltott.

- Mik a teveid a jövőben? Mit fogsz csinálni, ha elvégezted az egyetemet? Karrierépítés project?

- Még nem tudom… egyelőre lógok a levegőben. Ami biztos, hogy nem akarom az egész életemet feláldozni a karrier oltárán. Tapasztalatokat akarok szerezni, megismerni a világot, egyszerűen csak élni. Szabadon, korlátok és szabályok nélkül. Aztán amikor úgy érzem már mindent láttam, amit szerettem volna, minden információnak a birtokában vagyok, amire szükségem volt, akkor fellélegezve megnyugszom majd, és engedelmesen beilleszkedek a társadalom fogaskerekei közé – vallottam meg idealista nézeteimet. – És te? Meddig akarod ezt csinálni? – kérdeztem vissza igyekezve elrejteni a hangomban megbúvó megvetést. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer épp a divatvilág aktív üdvöskéje fogja felkelteni a figyelmemet, mert nem sokra becsültem a testükből élő férfiakat.

- A modellkedést? – sóhajtott fel ösztönösen megérezve gondolataimat. – Van még jó néhány évem, amíg kiöregszem a szakmából, ezalatt igyekszem félretenni, hogy legyen miből valami másba kezdeni. Közben pedig reménykedek, hogy felfedeznek, mert szeretnék egyszer filmszínész lenni. Nekem csak ilyen földhözragadt vágyaim vannak – jelentette ki keserűen, mire megráztam a fejem.

- Nem. Neked legalább konkrét céljaid vannak, ami jó dolog – feleltem őszintén. – Néha azt kívánom, bárcsak tudnék én is ilyen földhözragadt lenni, mert az idealista nézetek nem túl célravezetőek – dőltem ismét hátra, hogy elrejtsem az íriszemen tükröződő érzelmeket. A hangomból áradó fanyar felhangot azonban nem tudtam leplezni, amit a férfi is észrevett.

- Nekem szimpatikusak a nézeteid – jelentette ki fölém hajolva. Kitágult pupillákkal figyeltem, ahogy ajka az enyém felé közelít, ám ekkor a mindeddig nyugisan heverő Jackson közénk férkőzve ránk vetette magát. Amikor forró kis nyelvével előbb Kerry, majd az én arcomat is végignyalta elillant a pillanat varázsa, s hirtelen mindketten nevetésben törtünk ki.

- Legközelebb Jackson nélkül próbálkozom – vigyorgott a férfi felülve. – Mit szólnál egy golfmérkőzéshez? – szegezte nekem a kérdést, mire ajkamról lehervadt a mosoly.

- Nem tudok golfozni. Sőt, ha őszinte akarok lenni, semmilyen labdasportban nem vagyok nagy ász, mert a gömbérzékem a nullával egyenlő – feleltem szégyenkezve.

- Nem baj, elég, ha nekem van – nyújtotta felém a kezét. – Gyere, próbáljuk ki, majd én megtanítalak.

- Fogalmad sincs, mire vállalkozol, de benne vagyok – pattantam fel ujjaimat az övéi közé fűzve. – Jacksonnal mi lesz? Kétlem, hogy tudunk tőle játszani – néztem le a vicces kis szerzetre, aki nevének hallatán heves farkcsóválásba kezdett.

- Leadjuk a kutyamegőrzőbe – vigyorgott rám Kerry, mire szemeim elkerekedtek a döbbenettől, hogy ilyen is létezik.

A golfpályán heves szívdobogás kapott el a szorosan mögém simuló férfi testének melegétől, aki két oldalról átkarolva, tenyerét a kezemre simítva igyekezett megtanítani a helyes ütőlendítés trükkjére. Miközben beszélt hozzám forró lehelete a nyakamat perzselte, amitől az ereimben keringő vér lassan a fénysebességet is átlépve kezdett el száguldozni. Ennek eredményeként mikor elengedett, hogy egyedül próbáljam meg hatalmas lendítéssel ütöttem meg a mit sem sejtő ártatlansággal várakozó golflabdát, több méterrel túlütve a célon. Ugyanebben a pillanatban hátam mögül elkínzott ordítás hasított a levegőbe, mire halálra váltan fordultam sarkon.

- Jézusom! Mondd, hogy nem ütöttem ki a szemed! – kiáltottam az ijedtségtől elvékonyodott hangon, a férfi bal arcára szorított kezeire meredve. Egyre sápadtabban vártam a választ, végül döbbentem vettem észre, hogy az immár egész testében remegő fickó ujjai közül kilesve harsány röhögésben tör ki. – Ó, hogy rohadnál meg! Tudod, hogy megijedtem? Majdnem összeestem a rémülettől! – bokszoltam bele öklömmel a felkarjába.

- Akkor a múltkori infarktusért egy-egy az állás – vigyorgott rám vérlázítóan.

- Az nem érvényes, mert nem voltam magamnál – dörmögtem az orrom alatt, azután végre én is kuncogni kezdtem. – Akkora szemét vagy, tényleg majdnem elájultam.

- Jó tudni, hogy komolyan aggódsz értem – kacsintott rám önelégülten.

- Egy cseppet sem érted aggódtam, sokkal inkább azért, mert attól tartottam, ha beperelsz, életem végéig fizethetem a büntetést – szegtem fel az állam önérzetesen, de nem sikerült túljárnom az eszén.

- Ne hazudj, láttam a szemeidet. Azok nem csapnak be – jelentette ki magabiztosan, és ezzel ezt a csatát Ő nyerte meg. A kedélyek csillapodtával ütögettünk még néhányat, végül megunva saját szerencsétlenkedésemet dühösen elhajítottam a golfütőt.

- Feladom. Ez nem az én játékom – jelentettem ki csüggedten.

- Mert nem is próbálkoztál rendesen. Mindent ilyen könnyen feladsz? – fúrta tekintetét az enyémbe.

- Csak azt, amiért értelmetlennek vélek minden további küzdelmet – vontam meg a vállam nyeglén. Láttam, hogy ajkai szóra nyílnak, végül mégsem mondta ki, amit akart, ehelyett az eldobott ütőt felszedve a másikkal együtt visszavitte a helyére, majd megérkezve hozzám kérdőn rám nézett.

- Nem vagy éhes? Ideje megebédelni.

Miután elhoztuk Jacksont, a hot-dogosnál mindannyiunknak vett egy-egy hot-dogot, amit a közeli padok egyikére telepedve fogyasztottunk el. Az ebéddel végezve kis ideig kószáltunk még a tó körül, majd Kerry egy fél órára beállt a rögbiző srácok közé játszani, amit a fűbe telepedve figyeltem. Megelégelve a mozgást lerogyott mellém, ám sokáig nem élvezhettük az időközben sűrűsödő felhők mögül elő-előbújó napsugarakat, mert cseperegni kezdett az eső. A kocsihoz hátralévő néhány métert már futva tettük meg, a nyakunkba zúduló nyári záportól bőrig ázva.

- Hazavigyelek? – kérdezte tétován a motort beindítva, de mielőtt válaszolhattam volna gyorsan hozzáfűzte: - Szeretném, ha még velem maradnál, otthon adok száraz pólót. – Egy másodperc múlva beleegyező bólintásommal elégedetten lépett a gázra.

Az autóból kiszállva újra eláztunk, amíg végre az esőtől védett lépcsőházba értünk. A hűvös cseppektől fázni kezdtem, s a férfi lakásába lépve elszörnyedtem a falra akasztott tükörből visszaköszönő látványtól.

- Hoppá – vette észre döbbenetem okát a fickó, kidülledt szemekkel tapadva szétázott felsőm elejére. – Akár vizespóló versenyen is indulhatnál. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy ma még esni fog, ezért reggel melltartó nélkül indultam el, mivel a viselt felső olyan szabással rendelkezett, amihez feleslegesnek ítéltem meg. Ennek köszönhetően az árnedvesedett póló csaknem teljesen áttetszőn rajzolta ki melleimet, melyek ráadásul a hűvös esőnek köszönhetően kőkeményre merevedett bimbókkal feszültek az anyagnak.

- Azt hiszem mégis jobb, ha most hazamegyek – fontam össze magam előtt karjaimat a férfi csalódott pillantásától kísérve.

- Adok száraz ruhát – felelte kétségbeesetten próbálva megakadályozni távozásomat, s kérlelő tekintetének képtelen voltam ellenállni. Bólintásomra a hálóba sietett, ahonnan egy hosszabb férfipólóval tért vissza, azután diszkréten magamra hagyott. A vizes göncöket ledobálva belebújtam a kellemes tapintású pamutba, azután Kerry keresésére indultam. A konyhában találtam rá, ahol épp a vízforralót töltötte meg, hogy a kellő hőmérsékletre melegítve leforrázhassa a bögrékbe készített teafüvet.

- Továbbra sem gitározol nekem? – emeltem rá tekintetem a nappaliban, kezemben a beízesített teával. Szótlanul tette le bögréjét a dohányzóasztalra, és indult meg a hangszer felé, majd a kanapén mellém telepedve megszólalt:

- Énekelni nem fogok hozzá, de szívesen eljátszom egy dalt – mosolygott rám megpendítve a húrokat.

- Pedig nálam borzalmasabban biztos nem énekelsz – vigyorogtam el magam az emléket felidézve.

- A helyedben én erre nem vennék mérget – röhögött fel, azután ismét elkomolyodva játszani kezdett.

A felcsendülő Bittersweet Symphony dallamára mosolyra húzódott ajkam, s mikor előzetes ígéretével ellentétben Kerry a szöveget is énekelni kezdte, szemhéjamat lehunyva élveztem tovább az ismerős zenét. Egyáltalán nem volt olyan rossz hangja, mint azt a felvezetésből sejteni véltem, bár kétség kívül nem várt rá fényes rockénekes karrier. A dal szövege felszínre hozta az érzelmeket bennem, és mikor újra felnéztem, Kerry szemeiben a saját gondolataim tükröződtek. Amikor az utolsó akkord is elhalkult varázslatos csend borult a szobára, amit a földre helyezett gitár halk zöreje sem tudott megtörni. Mintha dróton rángattak volna csúsztam közelebb a férfihoz, hogy feltérdelve az ölébe ereszkedjek. Miközben egyik keze a gerincemen futott végig, a másikat a nyakszirtemre simítva húzott magához, hogy az immár epekedve vágyott csók végre beteljesedhessen. Ajkai mohón tapadtak az enyémekre, mialatt forró nyelve követelőzve furakodott közéjük, és az egyre hevesebbé váló érintés bennem is felszította a tüzet. Egy pillanatra megszakítva a csókot megragadtam a pólóját, majd elégedett mosolyától kísérve áthúztam a fején, azután a sajátomtól is sietve megszabadultam. Ahogy az újraélesztett csók közben immár fedetlen bőrünk egymáshoz ért beleborongtam az élvezetbe, amit a férfi mellemre sikló puha tenyerének simogatása tovább fokozott. Azonban mielőtt belemerülhettünk volna a fellobbanó szenvedély beteljesítésébe, az ajtó felől kopogás hallatszott.

- Kerry, jött valaki – próbáltam elhúzódni, de tarkómra font ujjaival újra visszahúzott.

- A francba! Megfeledkeztem a nővéremről – merevedett le mikor eszébe jutott ki lehet a látogató. – Nem hiszem el, hogy épp most! – szitkozódott miközben a kölcsönkapott felsőért nyúlva lekászálódtam az öléből. – Egy perc! – kiabálta az ajtó felé igyekezve, közben sietősen magára húzva saját pólóját. A kilincsre téve kezét néhány másodpercig lehunyta a szemét, majd mikor végre csillapodni kezdett a nadrágját feszítő vágy feltépte az ajtót.

- Mi van Ker, a füleden ülsz? – húzta fel szemöldökét az érkező nő, akinek vonásaiból azonnal feltűnt a hasonlóság. – Hoppá, megzavartam valamit? – állapodott meg rajtam a tekintete a lakásba lépve.

- Nem, dehogy, épp indulni készültem – feleltem egyre nagyobb zavarban.

- Aha, azt látom – kuncogott a lány még mindig meredten bámulva a pólómat.

Értetlen arckifejezéssel követtem a pillantását, s észrevéve, hogy kifordítva vettem fel az említett darabot fülig vörösödtem. Szemem sarkából láttam, hogy Kerry is elfojtott nevetéstől remeg, ami még egy lapáttal rátett a kínos helyzet okozta feszültségre. Szó nélkül fordultam sarkon, hogy a szárítóra akasztott nadrágomba belebújva kezemben a még mindig vizes felsőmmel kifelé igyekezzek, de a férfi az ajtót behúzva mögöttünk megállított.

- Ne haragudj – simított végig az arcomon, mire fejemet megrázva indulni készültem, de derekamra fonódott karjával visszahúzott, hogy egy futó csókkal indítson útnak.

Kerry süt :)

Keserédes szimfónia - Acoustic version


Ez egy olyan keserédes szimfónia, mint az élet
Próbáljuk elérni amit el kell
A pénz szolgái vagyunk, aztán meghalunk
Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam
Tudod oda, ami elvisz arra a helyre
Ahol minden út összefut.

Nincs változás, nem tudok változni
Nem tudok változni, nem tudok változni
De itt vagyok, ahogy vagyok
Itt vagyok ahogy vagyok
De teljesen más vagyok,
mint akik egyik napról a másikra élnek
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem

Voltál már te is elkeseredve?
Voltál már te is elkeseredve?

Soha nem imádkoztam
De ma este térdre borulok én is
Szükségem van zenére
Hogy felismerjem a fájdalmat itt belül
Hagyom hogy ragyogjon a zene
Kitisztítom az elmém, szabad vagyok végre
De a levegő üres, és valójában
nincs senki, aki énekelne nekem.

Nincs változás, nem tudok változni
Nem tudok változni, nem tudok változni
De itt vagyok, ahogy vagyok
Itt vagyok ahogy vagyok
De teljesen más vagyok,
mint akik egyik napról a másikra élnek
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem

Voltál már te is elkeseredve?
Voltál már te is elkeseredve?

Ez egy olyan keserédes szimfónia, mint az élet
Próbáljuk elérni amit el kell
A pénz szolgái vagyunk, aztán meghalunk
Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam
Tudod oda, ami elvisz arra a helyre
Ahol minden út összefut.

Tudod, hogy nem tudok változni
Nem tudok változni, nem tudok változni
De itt vagyok, ahogy vagyok
Itt vagyok ahogy vagyok
De teljesen más vagyok,
mint akik egyik napról a másikra élnek
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem
Nem tudok magamon változtatni, nem nem nem

Voltál már te is elkeseredve?
Voltál már te is elkeseredve?

Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam (2x)

Ez egy olyan keserédes szimfónia, yeah
Ez egy olyan keserédes szimfónia, yeah
mint az életem, mint az életed, mint az életünk

Elviszlek magammal az útra,
amit egyedül végigjártam

Mert ez egy olyan keserédes szimfónia, yeah