Elsöprő találkozás

Kerry

Mire a fotózás helyszínéül kijelölt lerobbant gyárépülethez értem bent már javában folyt a munka – a stáb felállította az állványokat, a fényvisszaverő hátfalakat, beállították a füstgépet, a ventilátor erősségét, és minden egyebet, ami a tökéletes fashion fotóhoz elengedhetetlenül szükséges volt. Ruháimat ledobálva egy újabb makulátlanul tiszta Armani alsót húztam magamra, azután Markhoz, a make-up artisthoz siettem. Még mindig nem tudtam megszokni a férfikezek érintését a meztelen bőrömön, de már nem rándultam össze a simogató mozdulatoktól, melyekkel sietősen kenték szét az olajos csillogással ragyogó barnítót. Ez is a divatvilág jól bevált trükkjeinek egyike volt: a visszatükröződő fény egészségesebbnek, fiatalabbnak mutatta a bőrt, és az izmokat is kihangsúlyozta. A testem után az arcom következett, korrektor a szemek alá, a bőrhibákra, gyors, aprólékos simítások a szivacsra kent alapozóval, és máris egy hibátlan tükörkép tekintett vissza rám. Tökéletes arc, tökéletes test, tökéletes hazugság…

Claire

Az üzletből kilépve épp a táskámban kotorásztam, amikor szemem sarkából érzékeltem a felém száguldó alakot, de már késő volt. A következő pillanatban a bokámnak ütközött a szokatlan közlekedési eszköz éle, mire hanyatt vágódva nagyot koppant a fejem a járdán.

- Aú, a francba! Ki olyan idióta, hogy NYC kellős közepén gördeszkával közlekedik?! – szitkozódtam magamból kikelve, miközben egy másodpercre lehunyt szememet elfutották a könnyek a bokám felől érzékelt szúró fájdalomtól.

- Jézusom, ne haragudj! Nem értem, hogy nem vettelek észre. – Szemhéjamat felnyitva az erős ütéstől homályos látásom azonnal kitisztult, amikor a fölém hajoló átkozottul jóképű arcot felismertem. Kezét felém nyújtva fel akart húzni, de a segítő jobbot figyelmen kívül hagyva egyedül tápászkodtam fel. – Jól vagy? – kérdezte a férfi aggodalmasan, s szédelgésemet látva kétkedve fogadta bólintásomat. – Kerry Degman – mutatkozott be karját ismét felém lendítve.

- Igen, tudom. Egész NYC veled van kiplakátolva – jegyeztem meg hangomban némi éllel. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy a sajátomat használom, de végül mégis a művésznevem mellett döntöttem. – Claire Sinclair – A férfi arcán átsuhanó felismerést betudva a képzelet játékának, elhessegettem a felcsillanó reményt. Képtelenség. Kizárt, hogy emlékszik rám.

- Honnan jöttél? Nem ismerem fel az akcentusod – folytatta az ismerkedést töprengve.

- Magyarországról, ha egyáltalán mond ez neked valamit. Bizonyára sosem hallottál róla – vetettem oda maró gúnnyal.

- Tévedsz. Közép-Kelet Európai térség, fővárosa Budapest. Elfelejted, hogy modell vagyok, így a világ minden tájáról vannak ismeretségeim – vágott vissza lenéző stílusomtól a kelleténél paprikásabb hangulatban. – Ismerős a neved… - merengett el kis időre az emlékeiben kutakodva, s mikor ráébredt honnan rémlik, ajkán halvány félmosollyal folytatta – Egyszer írt nekem egy magyar lány, akit ugyanígy hívtak.

- Nyilván egy másik Claire volt. – Zavaromat palástolni próbálva hátat fordítottam, hogy köszönés nélkül ott hagyjam, de vállamat megragadva megállított.

- Elviszlek a kórházba, lehet, hogy agyrázkódásod van.

- És mivel gondoltad? Felpattannunk a gördeszkádra? – nevettem fel gunyorosan felhúzott szemöldökkel. – Semmi bajom, a következő sarkon áll a kocsim, és ha végre utamra engedsz, hazamennék. – Az ismételt arrogáns elutasítástól arcán megrándult egy izom, de gördeszkáját az aszfaltra helyezve végre indulni készült.

- Igazad van, biztosan nem te voltál, aki levelet írt nekem, mert az a lány kedves volt – kiáltotta utánam, mire egy pillanatra megtorpantam, aztán fejemet megrázva tovább bicegtem volna az autóm felé, ha nem tör rám egy az előzőnél erősebb szédüléshullám.

- Kérem a kocsid kulcsát. Beviszlek a kórházba – mozgatta felém az ujjait ellentmondást nem tűrően. Szótlanul nyomtam a kezébe, majd ültem be mellé az autóba, ám két sarok után makacsságom ismét felülkerekedett.

- Haza akarok menni, nincs semmi bajom – fordultam felé. – A szédülés is elmúlt már.

- Mindig ilyen önfejű vagy? – kérdezett rá egy perc csend után, de nem kapott rá választ. – Hát jó, nem kényszeríthetlek, ha ennyire ellenkezel. Hova vigyelek?

A bemondott címre néhány perc alatt odaértünk, ám az autóból kiszállva óvatlanul arra a lábamra léptem, aminek nekicsapódott a deszka, így meg kellett kapaszkodnom, hogy össze ne essek. Látva szerencsétlenkedésemet a fickó kérdezés nélkül felkapott, hogy a kapuajtót lábával berúgva a lifthez cipeljen.

- Még mindig azt mondom, hogy meg kéne nézetned egy orvossal – mormogta az orra alatt miközben benyomtam az ötödik gombját.

- Most már letehetsz – hagytam figyelmen kívül a dünnyögését, de mintha a falnak beszéltem volna.

- Hányas ajtó? – érdeklődött, amikor kilépett a liftből, mire fogcsikorgatva adtam meg a választ. – Hadd nézzem meg! – hajtotta fel a nadrágom szárát immár a lakásomban, miután a kanapéra ültetett. Fájdalmas sziszegésemmel mit sem törődve nyomogatta meg a bokámon lévő duzzanatot, végül az eredménnyel elégedetten sóhajtott fel. – Nincs eltörve, de ha holnapra nem javul röntgeneztesd meg, mert leválhatott egy szilánk, vagy berepedhetett a csont. Hol tartod az alsóneműidet? – nézett körbe a szobában, majd meghökkent arcomat látva felröhögött. – Ne aggódj, nem akarom lenyúlni a kedvenc tangádat, csak egy zoknira van szükségem, hogy megtöltsem jéggel.

- A hálószobában, a komódban – mutattam a nyitott ajtóval szemben álló szekrénykére. Az információ birtokában magabiztosan nyitogatta a fiókokat, ám mielőtt kiválasztott volna egy alkalmasnak ítélt zoknit, az ujjára aggatott csipkealsót felém lógatta.

- Szexi kis francia bugyi. Nem akarod felpróbálni? – vigyorgott rám egy kéjsóvár pillantás kíséretében.

- Kopj le a fehérneműimről – morrantam felé a kérdést figyelmen kívül hagyva, mire végre becsukta a fiókot. Rövid szöszmötölést követően visszatért a konyhából, s a jéggel teli zoknit a kezembe nyomva az ajtó felé indult.

- Hé! Legközelebb szólj, ha újra azon a környéken aszfaltbetyárkodsz, hogy messzire el tudjam kerülni – szóltam utána csipkelődve. Hirtelen mégsem akartam elengedni, mert bár tudtam, hogy az övé egy számomra elfogadhatatlan világ, mágnesként vonzva magához ismételten felkeltette a kíváncsiságomat.

- Ahhoz tudnom kellene a telefonszámodat. Rafinált tyúk vagy, de bármennyire is szeretnéd, nem fogom elkérni – kacsintott rám egy pillanatra hátrafordulva, azután tovább igyekezett.

- Fordulj fel! – kiáltottam a pökhendi stílus miatt harapósan, mire hangosan felröhögött.

- Micsoda jókívánság! De egy köszönöm is megtette volna, amiért hazacipeltelek – vetette még oda kajánul vigyorogva, mielőtt eltűnt a becsukódó ajtó mögött.

~¤~

A férfinak igaza lett, a bokámon díszelgő zúzódás nyoma már alig látszott, ahogy a fájdalom is teljesen megszűnt. Öt nap telt el a megrázó élménnyel egybekötött találkozás óta, s épp egy menő New York-i klub felé tartottam Rita társaságában, akit a Corvinus Egyetemen ismertem meg, ahol néhány szemeszteren át évfolyamtársak voltunk. Az iskolában rajtam kívül senki sem tudta róla, hogy felnőtt filmekkel keresi meg a tandíjra valót, mert kínosan ügyelt az inkognitójára. Pusztán a véletlen műve volt, hogy egy zártkörű buli következtében, amire egy go-go táncos ismerősöm kíséretében érkeztem lelepleződött előttem. Először vettem részt ilyen bulin, ahol eleinte távolságtartóan viselkedtem a körülöttem nyüzsgő emberekkel, végül előítéletemet félretéve teljesen feloldódva szórakoztam a szex ipar aktív résztvevőivel. A fergeteges buli után Rita vitt haza, aki miután felhívtam a lakásomba még egy kicsit beszélgetni, teljesen megnyílt előttem. Mesélt arról, hogyan került bele ebbe a körbe, majd ragadt ott kiszakadni képtelenül belőle. Nem ítéltem el érte, az így szerzett pénzért busás árat fizetett, a gyilkos munka alattomos alapossággal, észrevétlenül rágta szét a lelkét. A tanulmányait végül félbeszakítva New Yorkba költözött, itt remélve megtalálni a boldogulása kulcsát. A felkapott klubba lépve azonnal megcsapott a szombat esti hangulat semmihez sem hasonlítható illata: dohányfüst, márkás parfümök, és alkoholgőz némi izzadtsággal vegyített buja aromája.

- Nézd, az ott nem Kerry Degman? – kiabálta fülembe Rita a hangos zenét túlharsogva, miközben a bárpult szélénél álló férfira mutatott. – Csúcs ez a hapsi, odavagyok érte.

- Ugyan már, nem akkora durranás. Vakolat nélkül tiszta ragya – próbáltam lebeszélni róla, de ellenkezésemet figyelmen kívül hagyva, karomat satuba fogva rángatott felé. A fickó most fejét az éppen fűzött lányról felénk fordította, s mikor tekintetünk összekapcsolódott, poharát rám emelve szája magabiztos mosolyra húzódott.

- Jézusom, Te ismered? – meredt rám döbbenten Rita, mire kényszeredetten bólintottam. – Be kell mutatnod neki! – követelőzött ellenkezést nem tűrően, de nem volt rá szükség, mert Kerry a fejével intve jelezte, hogy vár minket.

- Öntelt hólyag – mormogtam az orrom alatt, miközben Rita noszogatására végre megindultam felé. – A gördeszkádat hol hagytad? – szúrtam oda a balesetre visszautalva mikor odaértünk.

- Leparkoltam a garázsban – villantotta fel a fogait, mire szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ácsorgó lány csaknem elalél a gyönyörtől.

- Rita Bright – mutattam be művésznevén a fickó felé tolva, de Kerry tekintete egy rövid kitérő után újra rám tapadt.

- Látom rendbe jött a bokád – nézett végig rajtam vérlázító alapossággal, amitől ismét kezdett felmenni bennem a pumpa. – Szóval? Elárulod végre miért írtál nekem? – fúrta szemét az enyémbe.

- Mondtam már, hogy nem én voltam – rándítottam a vállamon nyeglén, de közben hálát adtam a sejtelmes világításnak, ami jótékonyan elrejtette, hogy elpirultam.

- Kár. Pedig szimpatikus volt nekem az a lány – kortyolt nagyot az italából.

- Mégsem válaszoltál a következő levélre – árultam el magam figyelmetlenül, mire győztes vigyor terült szét az arcán.

- Tehát mégiscsak Te voltál – hajolt egészen közel hozzám, s a nyakamat égető forró leheletétől megborzongtam.

- Hiba volt. De nem csalódtam benned, igazi seggfej vagy – szúrtam oda megvetően, ezzel próbálva leplezni a rám gyakorolt hatást.

- Ha annak gondoltál, miért írtál még egyszer? – próbált sarokba szorítani, de kivágtam magam.

- Mert sosem ítélek az első benyomásból. Mindenki érdemel egy második esélyt, de te csúfosan elbuktál rajta.

- Hagyjuk ezt az ócska szöveget. Téged is csak a testem vonzott, mint minden más nőt. – Átható pillantásától ismét zavarba jöttem, és már ajkamon volt a cáfolat, de meggondoltam magam. Miközben taktikát változtatva ujjaimat a félig kigombolt inge alá csúsztattam, szikrázó mosolyt küldtem felé.

- Igazad van. Jó tested van, talán megér egy patront. – A merészen kutakodó simogatásnak véget vetve kezét a csuklómra kulcsolta, s az erős szorítástól felszisszentem.

- Miből gondolod, hogy azt a patront épp rád akarom pazarolni? – szűrte a fogai között megkeményedett arcvonásokkal, mire karomat kirántva a bilincsből ott hagytam, hogy kitörő örömmel vessem magam az érkező Christian nyakába. A srácot néhány éve egy meleg barátom, Adrián révén ismertem meg, aki budapesti időzése alatt nála sajátította el a hajszobrászat fortélyait. A tanfolyam közben fellángolt közöttük a szerelem, így a tervezettnél hosszabb ideig maradt Magyarországon, azután pedig Adrián követte őt New Yorkba, de néhány hónap után vége szakadt a felhőtlen boldogságnak. Ezalatt Christian sziporkázó személyiségét olyannyira megkedveltem, hogy azóta is tartottuk a kapcsolatot, így most az Ő meghívására érkeztem a városba. Mivel épp ismét komolyabb partnere volt, lakását a rendelkezésemre bocsátotta itt tartózkodásom idejére, így a kihagyhatatlan ajánlatot elfogadva egy teljes hónapot szándékoztam NYC-ben tölteni.

Kerry

Általában nyugodt típus voltam, de ez a lány mindenkit túlszárnyalva percek alatt képes volt kihozni a sodromból. Más esetben lenéző viselkedése miatt egyszerűen levegőnek néztem volna, de az volt az érzésem, hogy a tüskés arrogancia a felsőbbrendűség helyett valami mást takar. Szám sarkában elégedett mosoly bujkált mikor észrevettem, hogy erősen rájátszik az imént érkező férfi ölelgetésére, akiről azonnal tudtam, hogy a hozzám hasonlókhoz vonzódik. Az emlékeim között halványan derengett, hogy valamikor már dolgoztunk együtt, de nem mertem volna megesküdni rá. Gondolataimból Rita rángatott vissza, aki jó érzékkel vette az adást, így visszavett a nyomulásból. A hosszú, barna hajú lány ízléses nagyságú, formás szilikon melleivel és karcsú alakjával igazi bombázó volt, akit más esetben szemrebbenés nélkül hazavittem volna, de most a szőke kaktusz jobban érdekelt.

- Miatta nem kell aggódnod, olyan forró a hapsi, hogy szinte süt – követte a pillantásomat Rita.

- Egy percig sem nyugtalanított, rögtön kiszúrtam – feleltem magabiztosan, még mindig a szőkét figyelve.

- Honnan tudtad? – lepődött meg Rita a válaszon.

- Naponta környékeznek meg a melegek, ha valaki annyit forgolódik közöttük, mint én, hamar kiélesednek a radarjai. – Poharamat a számhoz emelve ledöntöttem a torkomon annak tartalmát, azután a mellettem könyökölő lány felé fordultam. – Milyen pasik jönnek be neki? Úgy értem, akik komolyan érdeklik.

- Tetszik neked - jelentette ki, mire néhány másodperc tétovázás után bólintottam. – Biztos, hogy tudni akarod? Magas a léc – mosolygott rám kihívóan, majd az újabb fejbiccentésre belevágott. – Lássuk csak… Mindennek előtt intelligens, művelt, de egyben szórakoztató, laza, sziporkázó humorral megáldott fickó, nem az a karót nyelt típus. Ha nem tudsz vele szinte bármiről elbeszélgetni, máris bonthatod a vitorlát, esetleg reménykedhetsz abban, hogy ha épp olyan hangulatban van megdöntheted, de utána egészen biztosan kiteszi a szűrödet. A kívülről sportos macsónak látszó, de valójában gazdag érzelemvilággal rendelkező pasikat szereti, és persze nem árt, ha kedves, figyelmes, talpraesett vagy, plusz egy fáradhatatlan vadállat az ágyban.

- Csak ennyi? – nevettem fel a fejemet ingatva. – Az átkozottul jóképűt kihagytad.

- Megnyugtatlak, épp az esete vagy – veregette meg a vállamat, de látva, hogy erre a kelleténél elbizakodottabban húzom ki magam, némileg lelombozva hozzátette – Pusztán a külsőddel semmit sem érsz el nála, ha a személyiségeddel nem tudod elvarázsolni.

- Mintha csak rólam beszéltél volna, a felsoroltak mindegyike illik rám – kacsintottam rá fölényes vigyorral.

- Ahogy a beképzelt seggfej is. Nem gyenge az önbizalmad – lépett oda hozzánk az épp kitárgyalt lány. Az ismételt sértéstől kezdett kinyílni a bicska a zsebemben, de nyugalmat erőltetve magamra átsiklottam felette, s inkább intettem a mixernek. Miután kértem egy dupla whiskeyt, kérdő pillantással fordultam a lányok felé.

- Le akarsz itatni? Hidd el, akkor sem foglak másképp látni – jött az újabb csípős megjegyzés, de közben rendelt magának és Ritának egy Zombie-t.

- Nincs szükségem az alkohol segítségére, ha meg akarok fektetni egy lányt – vágtam vissza ajkamon magabiztos mosollyal, aztán a feszült hangulatot megelégelve kezemben a poharammal a bárpult távolabbi végéről már egy ideje feltűnően engem mustráló lányok felé indultam. A kellemes flörtölés közben szemem sarkából végigkövettem, ahogy Ritával karöltve a koktél után sorra hajtják le a kikért Kamikaze-kat, aminek hamarosan meglett az eredménye. A táncolok közé vegyülve gátlástalanul rázták testüket a zene ütemére, nem csekély mértékű hőmérsékletemelkedést okozva a körülöttük ólálkodó férfiaknak, akik látva a lányok néha-néha megbicsakló lábát egyre merészebben nyomultak. Rita hamarosan lelépett egy nagydarab, kigyúrt testű fickóval, majd néhány perc múlva Claire is kifelé igyekezett a férfi szemmel is jó fogásnak látszó pasival, akinek az utóbbi félórában megkülönböztetett figyelmet szentelt. Azonban a kijáratnál meggondolta magát, és némi szóváltást követően lepattintotta a fickót, hogy egyedül vágjon neki az éjszakának. Fél perc töprengés után végül ellöktem magam a pulttól, hogy az egyre jobban idegesítő csajoktól elköszönve utána induljak. Épp időben érkeztem, hogy a lefékező taxiba besegítsem a botladozó lányt, azután én magam is mellé ültem. A memóriámnak hála sikeresen megérkeztünk a lakcímére, mert a teljesen szétcsúszott útitársamból nem lehetett kihúzni a célállomást. Miután a hátamra dobtam, mint egy krumplis zsákot, az ajtót belökve a lifthez igyekeztem, ahol szitkozódva vettem tudomásul, hogy épp a legjobbkor hasznavehetetlen. Nem voltam egy gyenge fazon, de azért az ötödikre felcipelni nagyjából ötvenegynéhány kilót nem csekély mutatványnak ígérkezett. A harmadikra kaptattam fel, amikor mindezidáig hullacsöndes zsákmányom némi életjelet kezdett produkálni, s miután az értelmetlennek tűnő szavakat összeraktam, a korlátban megkapaszkodva hangosan felröhögtem.

- Hogy neked milyen feszes feneked van! Életemben nem fogtam még ilyen jó kis kemény segget, pedig tapogattam már néhányat – motyogta miközben szemérmetlenül fogdosta a hátsómat. – És olyan finom az illatod… – szippantott egy nagyot, orrát szinte átfúrva az ingemen. – Azt hiszem, ma estére elnézem neked, hogy egy öntelt hólyag vagy, és megadom magam.

Mikor végre felértem, egyre nehezebbé váló terhemet a falnak támasztva kikotortam a lakáskulcsot a kis táskából, azután újra felnyalábolva immár belülről bezártam az ajtót.